Édes Áldozat - 3. fejezet

Édes Áldozat - 3. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a harmadik fejezet, amiben kiderül,

mi történt A farmon...:D

Ha elolvastad és tetszett is,

Akkor örülnénk neki,

Ha megtisztelnél pár sorral! :D

Köszönjük! ;)

Jó olvasást kívánok!

/Pixiee/

/Amber/

Magamban dúltam fúltam, hogy ez a tuskó ide hozott.

Legalább figyelmeztethetett volna, hogy valahogy alkalmazkodjam egy kicsit az öltözékemmel.

Értem már, miért nem vette hivatalosra a formát David…

Délután hullafáradtan értünk vissza az irodába. A cipőm tropára ment, és a kinézetem… arról ne is beszéljünk.

David önelégült vigyorát le sem lehetett vakarni a képéről.

Bosszantó! Fújtattam idegesen, mint egy macska, ami persze Davidnek csak jó volt.

A farmon azt mondta, hogy a cikk a vidéki élet rejtett szépségeiről szóljon majd, a címet én adjam meg. Csak össze vissza, hebegett. Hát… lehetne rosszabb is.

De ettől a fajankótól jobbat nem is vártam volna.

Az irodájában ültem vele szemben, ő pedig karba tett kézzel vigyorgott jobbra, balra.

-        Elmondanád, mi olyan vicces? – kérdeztem tőle, mire ő megejtett egy gúnyos fintort.

-        Te, bogaram. Nem hiszem el, hogy mindent megcsináltál, amit mondtam – arcán megjelent egy furcsa nézés, amit nem tudtam hova tenni. De azt észrevettem, hogy egy vigyort próbál elrejteni előlem. Mondjuk elég furcsa „dolgok” kellettek információ gyanánt.

-        De hiszen ez kellett a cikkhez. Azt mondtad, hogy a lovak és a farmon… - és akkor leesett a tantusz. Éreztem, hogy elsápadok, majd abban a pillanatban pipacsvörös leszek. Ezt persze David reakciójából is leszűrtem, drága főnököm hatalmas nevetésben tört ki, szinte már a hasát fogta.

-        Tudod… azt... hittem, hogy hamarabb… rájössz majd – nyögte ki a nevetési rohamai közepette.

-        Szerinted ez vicces? Mégis mi a jó… francot gondoltál, amikor odavittél? – kezeimmel az asztalra csaptam és szinte már gyilkos tekintettel meredtem rá.

-        Ugyan már… Csak móresre tanítottalak, bogaram. Láttad volna magad… Igazán… kitartó voltál, ahogy a nénikét hallgattad délután. Nem biztos, hogy én kibírtam volna ilyesfajta dolgokat. Tényleg, le a kalappal, bogaram.

-        Móresre? Te… Te barom! Mégis mit képzelsz? Még szép, hogy végig csináltam, mivel akarom ezt a munkát, bogaram. Szerinted csak mókázásból jelentkezetem és tűrtelek idáig? – agyamban felment a pumpa. Hogy lehet valaki ekkora idióta?! De majd én meg mutatom neki.

-        Jól van, jól van. Most már sajnálom, látom tényleg komolyan gondoltad – nah, csak szorult bele egy kis jó indulat. Jókor kap észbe…

-        De azért valld be, hogy vicces volt, amikor majdnem a nyakamba ugrottál, mert megijedtél egy ártatlan lótól… - hát igen, nem épp kellemes élmény. De, ha tudná miért, akkor nem vihogna ennyit, egyáltalán nem vicces. Viszont elég ciki volt.

„A farm tulajdonosa épp a lovakról beszélt, amit már untam, mert vagy egy órája be nem áll a szája. Hogy tud ennyi mindent összehordani?!

David továbbra is csak vigyorog, de csakis rajtam. Kiöltöttem rá a nyelvem, majd a tulaj után indultam a karámba. Vagy harminc ló foglalt helyet benn, a hatalmas istállóban. A drágalátós főnököm is utánunk jött, majd a férfi, a lovak gazdája, bement az egyik lóhoz és kivezette. Úgy éreztem magam, mintha a falak közelítenének. Remélem, nem hozza közelembe azt az állatot…

Mindez David hibája! Minek ide kellett hoznia? Ha most nem itt lennénk, mondjuk, akkor is valami turpisságon törné azt a csinos kis buksiját…

Nagy gondolatmenetem közepette, egy nyálas és lihegő valami, az arcomhoz nyomódott, én pedig ijedtemben hatalmasat ugrottam, majd megbotlottam valami kötélben a földön és Harwood karjai közé estem.

De ez még nem volt elég, áááá, dehogy… Akkora lendülettel estem neki, hogy ledöntöttem lábairól és a földre estünk. Vagyis csak ő esett, én pedig rá. Hadd szenvedjen csak, megérdemli, remélem jól beütötte magát. És itt jön a kárörvendő rész. Soha! Ismétlem, soha, ne igyál előre a medve bőrére!

Próbáltam felkelni róla, viszont kezeit a derekamra csúsztatta, miközben ugye elestünk, így most még mindig nem engedett el, sőt szorosabban tartott, és az sem érdekelte, hogy a tulaj néz.

-        Na, mi az, bogaram? Ennyire nem bírod nélkülem? – mondta egy kis gúnnyal a hangjában, a bogaram szót jól kihangsúlyozva.

Minden gúny és győzelemittas mosoly ellenére mégis éreztem arcomon a forró leheletét, ami bőröm cirógatta, ahogy beleborzongtam. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra elvesztem gyönyörű zöld szemeiben, és elképzeltem, amint ajkunk egybeforr.

De, szerencsére még időben észbe kaptam, én sem most jöttem le a falvédőről. Már nem kapálóztam, nem ellenkeztem, amit ő megadásnak vélt. Nekem ez, most pont kapóra jön.

Próbáltam bazsalyogva a szemébe nézni és zavart színlelni, aminek meg is lett az eredménye. Éreztem a kezeim alatt, amiket a mellkasán támasztottam meg, hogy szívverése felgyorsul, majd akadozva veszi a levegőt.

Magamban örömtáncot jártam, ujjongtam, milyen naiv, és könnyen befolyásolható. Mondjuk nem csoda, férfiból van.

Arcommal lassan, kínzóan lassan közelítettem felé, és válaszul ő is az arcom felé kezdett közelíteni. Na, most megkapod, te barom!

A szemeit becsukja és fejét enyhén oldalra dönti, kezei szorítása semmissé válnak a derekamon, itt az alkalom.

A térdemet gyorsan felhúztam, majd a hasába térdeltem. A levegő a tüdejébe szorult és köhécselni kezdett, gyorsan felpattantam mellőle, kezeivel gyomorszájához kapott, ami azt jelentette, hogy jól céloztam. Nem hiába jártam önvédelmi gyakorlatokra.

Amíg szenvedett leguggoltam mellé, füléhez hajoltam és oda súgtam neki.

-        Ha még egyszer így ki cseszel velem, és megpróbálsz megcsókolni, esküszöm, megkeserülöd, bogaram. Remélem érthető voltam. És most légy szíves induljunk vissza. – majd egy mi sem történt mosollyal az arcomon felálltam és elindultam az autómhoz.”

-        Ne vegyél rá mérget, Harwood! Ha tényleg nem fejezed be, feljelentelek szexuális zaklatásért, és itt a cégnél mindenki tudni fogja, hogy rám másztál, bogaram. További szép napot! – felkeltem, majd fogtam a táskám és otthagytam döbbent képpel és bementem az irodámba.

Idióta Harwood! Szóval, szerinte nem veszem komolyan ezt a munkát? Mégis kinek képzel ez? Hahhh… Öntelt majom!

Fújtattam egyet, majd bekapcsoltam a gépem és megnyitottam az e-maileket és böngészni kezdtem az interneten.

Mindenhol szinte csak Robert Pattinsonnal, meg a Twilight-os bagázzsal vannak elfoglalva. Szegények, mennyi lehetetlen pletyka. Nem lennék a helyükben, biztos nehéz így lehet így „élni”.

Nézzük, mi van még itt? Divat, egészség, zene.

„ Interjú Dj Aaron Davis-szel, az ifjú tehetséggel.

Mostanában egyre többet hallani a fiatal tehetségről, aki egyik pillanatról a másikra bukkant fel. Zeneileg tehetséges, fiatal, ráadásul igen jóképű, aki talán a tini lányok újabb kedvencévé válhat…”

Már megint egy média által kreált kis sztárocska.

Biztos ez is el van szállva magától… Inkább nézzük az e-maileket. Nah, érkezett is egy, de nem ismerem ezt az e-mail címet, HarryWood.

Nagyon szellemes.

Nah, lássuk, mit akar.

„Bogárkám,

Szóval, a cikk, amit egy hét múlva az asztalomon akarok látni, egy interjú lesz. Meggyőzött, hogy komoly feladatot is adhatok magának, hisz megállja a helyét. A papírokért fáradjon át az irodámba!

                                                                    Harwood.”

Ó, te neveletlen kretén.

Már átjönni is luxus? És mi ez a magázás?

Micsoda tapintatlan egy pasi.

De azért egy interjú? Már egyből a mély vízbe akar dobni?

Nah, nem mintha a farmos dolog jobban tetszene.

Még egy pár percig nézelődtem a hírek rovatban, azután kikapcsoltam a gépet, fogtam a táskámat, majd átmentem David irodájába.

Amikor befordultam a folyosón, épp egy fiatal férfi hagyta el az irodáját. Sajnos az arcát nem láttam, mert már háttal volt nekem. Viszont a hátsója nagyon formás… wáááóóó… és elég lazán mozog… Egy fekete farmer és egy fehér ing volt rajta, csuklóján bőr karkötők sorakoztak. Még így, hátulról is igazán szexi hatást kellett, azért ezt be kell vallani.

Végül eltűnt szemem elől, én pedig újra megindultam és beléptem az irodába.

-        Örülök, hogy idefáradtál, de mondd csak, nem tudtál volna azonnal jönni? – már megint mi baja van…

-        Most mi van már? Volt egy kis dolgom… - az interneten. Kuncogtam magamban, de szigorúan csak magamban.

-        Hát lehet, hogy ez fontosabb lett volna. Ugyanis az interjú alanyod volt itt. Sajnos nagyon húzós a beosztása, ezért sietnie kellett, csak az időpontot egyeztettük. Itt vannak a papírok, benne minden, amit tudnod kell. – majd elém tolt egy sárga mappát.

-        Most pedig mennem kell. Akkor jövő hét péntekre legyen az asztalomon a cikk, az interjúról. További szép napot neked is, bogaram. – felállt a székéből, majd nemes egyszerűséggel kisétált az irodából.

Megint hozza a formáját. Mindegy is, lássuk, ki lesz az „áldozat”. Kezembe fogtam a mappát, kinyitottam és elkezdtem olvasni.

A neve pedig…