Édes Áldozat - 5. fejezet

5. fejezet

Akármennyire is meglepődtem, úgy kaptam a telefonom után, mintha életmentő lenne, és kirobogtam az utcára, ott hagyva a két jómadarat.

-        Szia! – köszöntem a telefonba.

-        Szia, Amber! Zavarlak? – köszönt a vonal másik végén Matt.

-        Nem, mond csak nyugodtan. – Most muszáj másra terelni a gondolataim, és nem épp a bent tartózkodó két férfira.

-        Köszi. Figyelj, csak, Jodie-ról lenne szó. Szerintem már mesélte, hogy összevesztünk… Szóval arra gondoltam, ha ma ráérsz, akkor beülhetnénk valahova, szeretnék kérni egy szívességet. Persze, ha benne vagy… - Na, nem épp erre számítottam.

Ezt most, hogy kellene értenem? Hogy beülhetnénk valahova? Mert nem kicsit úgy hangzott, mintha… Dehogy is! Biztos csak beszélgetni szeretne, és én gondolok bele többet.

Chh… Ez is csak azé az idióta David hatása.

-        Felőlem… Rendben, délután ráérek.

-        Oké. Majd még, hívlak, hogy hol és mikor. Még egyszer köszönöm! Ja, és kérlek Jodienak ne szólj semmit… Akkor majd találkozunk. Szia!

-        Öhm… oké. Szia! – köszöntem el én is, majd a vonal megszakadt. Na, jó! Most már tényleg nem értem.

Sóhajtottam egy nagyot, majd visszaindultam az üzletbe. Nyugi, Am! Minden rendben lesz.

Amint beléptem, szemeimmel Davidet és Aaront kezdtem keresni, majd meg is találtam őket egy belső asztalnál beszélgetve.

Mi a manó?

Na, hajrá, Amber! Csak nem szedi le a fejed, David.

Még egyszer nagy levegőt vettem és elindultam feléjük.

-        Sziasztok! – köszöntem nekik, mire mindketten rám néztek.

-        Szia! – köszöntek egyszerre, majd Aaron kihúzta a mellette lévő széket, így csatlakoztam hozzájuk. Na, gyorsan essünk túl rajta.

-        Figyelj, David! Ne haragudj, hogy nem vittem…

-        Ugyan, hagyd csak! Semmi gond, Amber. – Szólt közbe David, amit egyáltalán nem értek.

Hisz eddig mindig lehordott, ha csak 2 percet is késtem, és sosem hív a rendes nevemen. Ó, értem már, Aaron miatt. Jól van, akkor, ha miatta elnézőbb velem, hát használjuk is ki.

-        Köszi, főnök. – Rákacsintottam, majd egy bájos mosoly kíséretében Aaronhoz fordultam.

-        Szóval, Aaron. Nem félsz attól, hogy a rajongó tini lányok észrevesznek, és leleplezik a nagy álruhád? – Kérdésemre felém fordult, és egy szívdöglesztő mosolyt villantott, amitől pulzusom az egekbe szökött. Na, jó! Létezik egyáltalán ilyen? Még hirtelen melegem is lett.

-        Ó, hát igen. Tudom, nem épp a legjobb összeállítás a kapucni és napszemüveg párosítás, és már unalmas is, de nincs más. Nincs véletlen nálad egy új arc? – Kérdezte, miközben belekortyolt a kávéjába.

Letette az asztalra, majd közelebb hajolt hozzám, és úgy vigyorgott rám. Hűűű, micsoda kék szemei vannak. Olyan égszínkék, igéző szemek. Az enyém még csak a nyomába sem érhet, sőt, néha még olyan, mintha zöld lenne kék helyett.

-        Hát, azt épp a szobámban hagytam, de, ha akarod kezelésbe vehetlek? – Majd én is közelebb hajoltam hozzá és megejtettem egy csábos mosolyt.

Mondanom sem kell, a várt hatás nem maradt el. David félre nyelte a forró csokiját, szinte majd megfulladt, Aaron pedig a pillanatnyi meglepődöttségén túllépve még jobban vigyorgott rám, szája szinte a füléig ért. Nah, nesze neked Harwood! Tapsoltam magamban.

-        Hm, megfontolandó ajánlat. Szavadon foglak. – Felelte Aaron, majd ujjaival hajába túrt, mire barna tincsei össze vissza, álltak, ami még szexisebbé tette őt.  Na, jól van Am, lődd le magad. Ő is csak egy sztárocska, ráadásul az interjú alanyod.

-        Hát, haver! Gratulálok, belevaló egy csaj az asszisztensed. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom az interjút! – Mondta Aaron, de egész végig engem nézett, amitől bevallom, zavarba jöttem.

De legalább Davidet sikerült felidegesíteni, már megérte felkelni ezen a napon is.

Most vagy flörtöltünk Aaronnal, vagy csak alapjáraton így beszél, és csak én gondolok kétértelműséget a szavai közé, mert egyszerűen nem tudom róla levenni a szemeim? Fantasztikus! Már magamon sem tudok kiigazodni.

-        Köszi, Aaron! Biztos vagyok benne, hogy mindig maximális teljesítményt nyújt majd… a munkájában. – David kijelentésére köpni - nyelni nem tudtam.

Na, jó! Azt hiszem, ezt tuti nem értettem félre. Direkt fogalmazott így, csak, hogy bosszantson. Ó, de ebből nem eszel, bogaram. Ha te így, akkor én is.

-        Ó, ebben biztos lehetsz. Minden téren maximalista vagyok. – Az első mondatnál Davidet néztem, majd a 2-nál Aaron felé fordultam. Mire visszapillantottam Davidre, tisztára elsápadt. Siker! Ezt a csatát én nyertem. Majd felálltam az asztaltól, mire a fiúk is felpattantak.

-        Akkor majd még hívlak az interjúval kapcsolatban. Szia. – Köszöntem el tőle, majd hozzá hajoltam és adtam neki egy puszit.

-        Rendben, várom a hívásod. Szia! – Ő is elköszönt és viszonozta az előbbi puszit, így ő is arcon puszilt.

Éreztem bőrömön a leheletét és az illatát is, ami édes egyveleget keverve bódított el egy röpke pillanatra, majd elhajoltam tőle, és David felé fordultam.

-        Akkor majd az irodában találkozunk, főnök. – Az utolsó szót jól kihangsúlyoztam, majd hozzá is odaléptem, mintha neki is puszit akarnék adni, amit el is hitt, mivel arcával közelíteni kezdett felém. De nekem eszem ágában sem volt ezt az öntelt barmot puszilgatni, ugyan! Nemes egyszerűséggel elhajoltam az asztal fölé, és elvettem a forró csokiját a fánkokkal együtt.

-        A fánkokat majd nem elfelejtettem… - rávigyorogtam Davidre, aki lefagyva és vörös fejjel bámult, majd rákacsintottam Aaronra és kilibbentem az üzletből. De még annyit hallottam, hogy Aaron ezt mondja Davidnek:

-        Nem semmi egy nő…

A nap további része eseménytelenül telt. Amikor David visszaért az irodába, már előre vártam, mikor jön oda, hogy piszkáljon, de elmaradt. Egész nap az irodájában volt és ki sem dugta az orrát.

Matt írt egy üzenetet, hogy hol és mikor találkozzunk.

A találkozó előtt még volt egy órám, így haza szaladtam letusolni és átöltözni valami kényelmesebb cuccba.

Matt már ott ült a kávézóban, amikor odaértem, pedig most időben jöttem.

-        Szia! Sokat késtem?  - köszöntem neki, mire felállta és adott egy puszit.

-        Szia! Dehogy is! Pár perce érkeztem. Foglalj helyet, kérlek. – mutatott a szemben lévő székre, majd leültem én is.

Miután a pincérnő felvette a rendelésünket és kihozta, Matt totál ideg volt, és állandóan az ujjaival babrált.

-        Valami baj van? Miért akartál találkozni velem? – közben belekortyoltam a kávémba.

-        Nem, nincs semmi… Igazából a segítséged szeretném kérni valamiben. – Nézett rám várakozóan, mire feleszméltem, hogy válaszolnom kéne.

-        Ohh, persze. Segítek, amiben tudok. Na, mesélj! – Bár egy kicsit féltem, vajon miben kellene segítenem, főleg, hogy Jodie nem is tudhat róla.

-        Szóval, arról lenne szó, hogy… - és mire a végére ért, egy hatalmas vigyorral ültem a képemen, és totál be voltam zsongva.

-        Na? – kérdezte, most már ő is mosollyal az arcán. Az előbbi zavarának és idegességének már nyoma sem volt.

-        Benne vagyok! Számíthatsz rám! – Erre már vigyorgott, majd belecsaptam tenyerébe, és neki láttunk a tervünk kivitelezésébe.

/írta:Pixiee/

Édes Áldozat - 4. fejzet

Édes Áldozat

4. fejezet
(Írta: Aennie) 


/ Amber/

… Aaron Davis. Hogy ki?! Na neeem… Az, aki az előbb ment ki David irodájából.. az Aaron Davis? Akinek a hátsóját olyan élvezettel bámultam? Na ne…

Még emésztgettem a hírt. Fogalmam sem volt, hogy mit is gondoljak. Annyira ismertem már a sztáremberek viselkedését.. és komolyan nem hiszem el, hogy David talán tudtán kívül, de megint kicseszett velem. Született tehetség, ha a kínzásomról van szó.

Átnéztem az iratokat miközben az asztalomhoz sétáltam. Néztem a fotóit és valahogy olyan furcsa érzésem volt. Megnyerő, markáns arc, gyönyörűen kék szemek… De mind hiába, ha egy kiállhatatlan személy van ezek mellet.

Nagylevegő, kifúj.. Majd csak túlélem.. Végül is: csak egy interjú.

Na mindegy – gondoltam magamban, majd elsétáltam a folyosó végén lévő nagy víztartályhoz, és már épp öntöttem volna magamnak egy jó adagot, mikor elkezdett rezegni a telefonom.

Rögtön odaraktam a műanyag poharamat a titkárnőpultra, közben próbáltam előhalászni a táskámból az apró készüléket. Miután sikeresen kivettem, megállapítottam, hogy ki a hívó: Jodie volt az. A pulton lévő vezetékes telefon mellé könyököltem és úgy vettem fel a mobilomat.

- Jodie? Valami baj van?  - Tudtam, hogy tudja, hogy munkaidőm van még. Elképzelni sem tudtam, hogy miért hívott, de már kezdtem ideges lenni. Volt egy rossz előérzetem.

- Az a hülye Matt.. Összevesztünk… és és.. Elment. –  Hallottam, ahogyan a vonal másik végén felzokog.

- Jól van Jodie, nyugodj meg. Hol vagy most? Oda megyek – jelentettem ki határozottan.

- De biztos? Tudom, hogy még dolgozol..

- Ne törődj vele, majd megoldom – vágtam a szavába. Már előre borsódzott a hátam, hogy Daviddel beszéljek…

- Hát, ha nem nagy gond.. a parkban leszek – szipogott.

- Rendben, 10 perc és ott vagyok. 

- Oké és... Köszönöm. Szeretlek Amber.

- Én is téged. Szia!

- Szia! – mondta halkan Jodie.

Hát rendben Amber, Jodiért mindent. Már raktam volna vissza mobilt a táskába, mikor éreztem, hogy a könyökölök valamin. Ajaj.. Nos, csak a céges vezetékes telefon volt.. hevesen dobogó szívvel szétnéztem, de megnyugodtam miután láttam, hogy senki sem látott meg.

Gyorsan visszamentem az asztalomhoz és összepakoltam a mappa tartalmát, a többi cuccomat, a táskámat és a kardigánomat, majd nagy levegőket véve elindultam David irodája felé. Oké. Már csak egy jó kamu-fedősztori kéne.

Bekopogtam, bár a homályosított üvegajtón keresztül láttam, hogy egyedül van bent és a laptopon ír valamit.

- Igen? – szólt ki, közben pedig ellökte magát az asztaltól és a nyíló ajtó felé fordította a figyelmét. Érdeklődve figyelt rám, mikor látta, hogy ki is jött be hozzá. Aztán az arcán egy fura mosoly jelent meg és a zöld szemei gonoszan megcsillantak.

Az ajtóban megálltam és elkezdtem beszélni.

- Khm… - kezdtem kicsit bizonytalanul – arra gondoltam, a heti feladatommal kapcsolatban, hogy .. különböző nézőpontból kellene megírnom és ezekhez az emberek véleménye kell, tehát… arra gondoltam, hogy most elmehetnék kérdező körútra . Hiszen tudod a Dj-k nagyon népszerűek és biztosan sokan ismerik Aaront, és így az interjú elé rakhatnék egy összefoglalót róla– daráltam el egy szuszra.

Hát David elég érdekesen nézett az biztos.

- Szóval azt akarod, hogy elengedjelek?  Próbáltam egy mosolyfélét kierőltetni magamból miközben igent mondtam. Fontoskodó arcot vágott – ami miatt egy kisebb röhögő görcsöt kellett visszafojtanom -, felsőhajtott és a szemembe nézett.

- Hm… Hát, egy feltétellel.

- Öö, rendben. Ötletem sem volt, hogy mit akarhat… Bár, pfúj..inkább nem hagyatkoznék a perverz képekre a fejemben.  végül is.. nem titkárnő vagyok, az istenért..  Láthatta rajtam a tanácstalanságot, mert önelégültem a rövidre nyírt barna hajába túrt, ezzel egyetemben szépen hátradőlt az irodai székében. Vigyorogva kezdett el beszélni.

- Hozz nekem holnap reggel két csokis, egy porcukros és egy vaníliás-áfonyás fánkot. Ja és egy erős expresszót.. és mondjuk, egy kis narancslevet sem utasítanék vissza..  Na ne.. most komolyan ételhordónak néz?! Na ebből nem kapsz, te..

- Mielőtt még elutasítod az alkut, gondolj bele, hogy az a te nagy ötleted már a parkban vár…

- Heh? – Ennél értelmesebbet nem tudtam kinyögni..  Mégis honnan a fenéből tudná …?

- Máskor, mikor telefonálsz, ne nyomd le a könyököddel a hívás gombot..mert tudod, előfordul, hogy a másik fél felveszi. Főleg ha az 5-ös hívógombot nyomod be, mert az én vagyok, bogaram – kacsintott felém. Rohadéék! Kihallgatott!

- Fél nyolcra kérem a fánkokat és a kávét, bogaram. Igazán édes vagy  – mosolygott önelégülten felém. Rohadj meg David! Őszintén mondom, hogy rohadj meg!  Duzzogva feltéptem az ajtót és kirohantam a nagy folyosóra, onnan pedig egészen a liftekig.

 A parkolóban már rendeztem az arcvonásaimat. Gyorsan beültem a kocsiba és már mentem is a park felé. Elég nagy utat kellett megtennem, mert a park, ami mellett Jodie lakott a város kicsit elhagyatottabb részén volt, de olyan gyorsan mentem, amennyire csak bírtam. Már nem zsörtölődtem magamban David miatt, nem… mert azokban a percekben Jodie-ra kellett ráhangolódnom.

A park mellett - kicsit manőverezve ugyan – de leparkoltam és indultam is egyből a szokásos helyünk felé. Amióta csak ismerem Jodiet, mindig, ha valamelyikünknek baja volt, a park egy eldugott részéhez mentünk, a mi kis padunkhoz. Alig fért el rajta két ember, de talán éppen ezért a hibájáért szerettünk bele.

Siettem, ahogyan csak tudtam és csakhamar oda is értem.

A barátnőm ott ült a padon összeroskadva és nagyban törölgette a szemét egy agyonhasznált papírzsepivel. Összeszorult a szívem…

- Jaj Jodie.. – odaültem mellé, szorosan átöleltem. Erre elkezdett újra zokogni.. Erősem belém kapaszkodott és csak rázkódott a sírástól. Mint kiderült, Mattel már tegnap összeveszek. Mert Matt szerint túl sokat dolgozik – Jodie fotós, ő, de nem is akármilyen – és ezen ment a veszekedés. Matt még az este elviharzott, és Jodie a hívása előtt pár perce látta az egyik stúdiós munkatársnőjével kijönni egy házból. És most kétségbe van esve, mert azt hiszi, hogy megcsalták. Másként ismerem én Mattet, és szinte biztos vagyok benne, hogy félreértés az egész. Ezt meg is osztottam később barátnőmmel, mikor már kissé megnyugodott. De ő másképp vélte:

- De nem Amber. Te nem láttad őket! Az a hülye.. – láttam, hogy már a szitokszavakat keres, de végül is inkább hagyta - .. nő, úgy mosolygott. Érted Amber? Úgy! És Matt is visszavigyorgott! Istenem én ezt nem akarom…

- Nyugi, biztos lesz rá egy jó magyarázata…

- Magyarázat? Cöh, nem érdekel – makacskodott. Aztán a másik pillanatban újra lefelé görbült a szája és csak azt hajtogatta, hogy nem akarja elveszíteni…

Az egész délutánt Jodie-val töltöttem a parkban, majd hazakísértem és újabb lelki tanácsokat adva, bizakodóan hagytam ott. Egyfolytában csak rájuk tudtam gondolni… Az nem lehet, hogy ők szétmenjenek. Igaz, hogy nincsenek évek óta együtt, de csak úgy süt róluk a szerelem. Vagy csak én képzelem bele? Hát nem hiszem. De Mattet sem értem. Miért ment el? Nem hiszem én, hogy csak az az igazság, amit Jodie nekem elmondott. Biztos vagyok benne, hogy van még valami a háttérben. De a kérdés már csak az: Miért nem mondott róla nekem Jodie semmit? Mindig mindent megbeszélünk..

Kora reggel, azaz 7 órakor ébresztett az ébresztőm, és bár kedvetlenül, de felkeltem. Akkor jutott eszembe, hogy David miatt még a Scisorsba és fánkokat meg mit is? Ja igen, kávét kell vennem.. Kávé, ó hogy én most mennyit adnék egy jó kávéért…!

Nagyon siettem – mint az utóbbi napokban már sokszor -, hogy el ne késsek, mert semmi kedvem nem volt megint David morgását hallgatni, na meg a többiek véleményezését rólam. Szóval inkább a gyorslépésben közeledtem a hangulatos Scisors felé. Megnyugodtam, hogy csak két ember állt előttem. Talán.. talán ha sietek, akkor nem is kések el. Hát 5 perc múlva már a talán átment egy igen határozott biztosra, csak az a baj, hogy a késést illetően.. Biztos, hogy elkések.. Nem igaz, hogy ilyen lassú a kiszolgálás…

Várakozás közben végigpörgettem magamban a tegnap estét. Annyit leszögezhetek, hogy nem ez az éjszaka volt életem legpihentetőbb, alvással töltött éjszakája.

Szinte végig a telefonon lógtam, hiszen hol Jodie hívott engem, hol én őt. Én azért hívogattam, hogy le-, illetve megnyugodott-e már, ő meg azért, hogy nyugtassam meg. Minden meggyőző erőmet bevetve is csak hajnali kettő körül jött az az idő, amikor már lelkiismeret furdalás nélkül tudtam letenni a mobilomat. Körülbelül a mozdulat után rögtön bele is ájultam az ágyamba, olyan fáradt voltam. Bele sem mertem gondolni, hogy milyen kialvatlan lehetett az arcom…

Már 10 perc is eltelt az üzletbe való bejövetelem óta, mikor már hangosan kopogtam a cipőm sarkával és minden második pillanatban az órámra sandítottam. Valószínűleg ezen cselekedeteim kezdték idegesíteni az előttem álló pasit – hátulról nézve olyan húszas, harmincasnak tippeltem volna -, mert megfordult. A kapucnija a fejére volt húzva és egy elég széles napszemüveg takarta a szemeit, a haja pedig egészen aranyosan fel volt zselézve. Egészébe véve rejtélyes kinézet ellenére egészen barátságosnak tűnt. Főleg a szája sarkában bujkáló mosolya miatt. Én is elmosolyodtam majd lesütöttem a szemem, de rögtön fel is kaptam, mikor az ismeretlen megszólalt:

- Siet valahova? – Jaj, olyan édes volt azzal a mosollyal az arcán.

- Hát, sietnék, de ahogy látja, ez reménytelen ügy. Meg már úgy is elkéstem. Már mindegy.

- Ó, sosem mindegy. Tudja mit? Én nem sietek, jöjjön csak elém.

Nagyokat pislogtam, a mosolyom szélesebb lett és bár nem akartam, de a bíztatására elfogadtam az ajánlatát, tehát ő úriember módjára előrébb engedett. Így pont én következtem.

Kikértem a négy fánkot – bár nem emlékeztem arra pontosan, hogy milyenek is kellenének, így improvizáltam – és két kávét, mivel én is kértem magamnak. Kifizettem és már siettem is ki az üzletből, mikor utánam szólt a kedves idegen:

-  Hogy hívják? – jött gyorsan oda mellém.

- Amber Miriam Carrigen  – nyújtottam felé a kezem. Ezen kicsit meglepődött, de megfogta a kezem és közölte azt a tényt, ami engem teljesen letaglózott.

- Aaron Davis, szolgálatára.

Aztán több dolog is történt egyszerre. Elkezdett rezegni a mobilom, a boltba belépett a kissé dühös kinézetű David, aki meghökkent, mikor meglátta, hogy épp az interjúalanyom fogja a kezem. Kínomban gyorsan elengedtem Aaront, és inkább a mobilom után kerestem, de amire végképp nem számítottan, az pedig nem volt más, mint Matt neve a kijelzőmön.

- Jézusom, mi van itt?!

Díj

Sziasztok! Egy újdonsággal jöttünk. Nem, most nem fejezettel, inkább valami egészen mással. :)

Pár napja értesültünk róla, hogy Kathrine Maison ( blogja ) nekünk ajándékozott egy díjat! Azt hiszem, hogy nem is kell mondanom, hogy mind Pixiee, mind Én (Aennie) majd kiugrottunk a bőrünkből, mikor megtudtuk. Nagyon-nagyon örülünk és mindketten szeretnénk megköszönni ezt a kedvességet Kathrine-nek. 

-  A legromantikusabb történet -

A szabályok:

1. Elfogadja a díjat, aki kapja és megköszöni -hisz, mind etikusak vagyunk :-D
2. Közzéteszi a blogján és büszke arra, hogy nem csak egyféleképpen tudunk szerelmesek lenni :-)
3. Leírja, hogy számára milyen volt/van az első nagy szerelem - amire sokan mondják, hogy plátói, de ez nem igaz!
4. Tovább adhatja olyanoknak, akik szerinte tudják, mit jelent az a szerelmes történet, ahol nem csak dúl a láw :-)

Első szerelem…

Engem 15évesen kapott el ez a „kórság”. Akkor úgy gondoltam, hogy sosem fogok mást úgy szeretni… És ez 4 éven át tartott….Bár nem épp szerelem formájában. Két évig hűen szerettem, majd miután szétmentünk még azután is. Utána kialakult egy fajta különös „barátság”, ami egy részről több, és más részről pedig kevesebb volt néha. Mégis ez a személy, egy életen át el fog kísérni, és mindig is fontos szerepe lesz/marad az életemben,

Az első szerelem határozza majd meg a többit is. Még, ha magunk észre sem vesszük, de hozzá mérjük a többit. Az első szerelem varázsa felejthetetlen lesz, örökre megmarad. Ha így, ha úgy, abban a formában, de megmarad. (Pixiee)

Hm, első szerelem? Ó, az nagyon régen volt! Talán túl nagy fellángolás volt a részemről, de ami a legjobban megmaradt az egészből, az az igazán gyomor rebegtető érzés volt, mindig, mikor RÁ pillantottam.

Mindenkinek van egy első, nagy szerelme, akire ha akarunk, ha nem, emlékezni fogunk. Én személy szerint „az első szerelem az utolsó szerelem” párti vagyok (legalább is elméletben) és az a legfelemelőbb érzés, mikor az 1000 000-ból 1 párnak be is jön ez az életelv. És hogy hű legyek a díjhoz, illetve önmagamhoz, meg kell említenem, hogy igen, a szerelem nem csak plátói lehet, hiszen lehet egy szerelmi láng felemelő, de felemésztő is egyben.

De ha igazi szerelemről van szó - ahol mindkét fél egyenlő -, akkor ott a humoros, vicces, romantikus, bohókás, ömlengős, nyálas, mélybe taszító, égető, elemésztő érzéseknek, illetve tetteknek egymást kell váltogatniuk, hogy így színessé, teljessé, és végső soron igazivá, valóságossá tegyék azt az érzést, amiről most ez a díj szól. (Aennie)

 Pixiee és Én nagyon könnyen meghoztuk a döntést, hogy mégis melyik blognak ajándékozzuk a díjat, hiszen a blogspot birodalmában van egy történet, ami kiemelkedik ebben a kategóriában. Tehát a nyertesünk nem más…… mint Lana és Natty Kell-e csiszolni a gyémántot című alkotása.

Mindketten a díjat kapó blog rendszeres olvasói vagyunk és figyelemmel követjük az eseményeket.

Akik nem ismerik a történetet, azoknak nagy vonalakban felvázoljuk, hogy miért is Ez a blog kapta a Díjat.

Lana és Natty írása nem egy tipikus szerelmi történet, nem történik egyből romantikázás..sőt!

A főszereplők egyediek és igazán jó érzékük van ahhoz, hogy csináljanak egy átlagos szituációban érdekes és izgalmas fordulatokat. A főszereplők mondataiban és a tetteiben elrejtett kis jelek pedig minden fejezettel egyre jobban a felszínre kerülnek, így látjuk egyre jobban kibontakozni Jody és Kyler kapcsolatát. És hogy mi lesz az ő közös történetük vége? Kövessétek Ti is az eseményeket és meglátjátok! ;)

Még egyszer örömmel adjuk át ezt az ajándékot, és újbóli köszönet illeti Kathrine-t, hogy nekünk ítélte ezt a különleges díjat, és így lehetőséget adva nekünk, hogy továbbajándékozhassuk azt. :)