2011. szeptember 5., hétfő

Édes Áldozat - 7. fejezet


Édes Áldozat

Sziasztok!
Először is BOCSÁNAT!BOCSÁNAT, hogy ennyit késtem a frissel, de minden összejött. KOMOLYAN! Most nem kifogásokat keresek, de munka, család, suli... Tudjátok, milyen ez...
Sajnálom, hogy semmi jelet nem adtam, legalább a friss várható időpontjával kapcsolatban, de időm nem volt ilyenekre, sajnos :/
De most itt a friss, és ígérem, megpróbáljuk erőnktől telhetően hozni a fejezeteket, Aennievel.
Nem mindig lesz egyből, mert mindkettőnknek húzós most az időbeosztása az egyetem miatt, de igyekszünk.
(Nézzétek el a helyesírási hibákat, még nincs bétánk)
Szóval jelentkezőket várunk. ;) Fontos lenne :)

Jó olvasást!
Puszi: Pixiee


"Az Interjú"




Édes Áldozat – 7. fejezet



Ijedtemben akkorát ugrottam, hogy majdnem leütöttem a táskámmal a mögöttem álló személy fejét. Nem csoda! Hisz a gondolataim egészen máshol jártak…

- Megijesztettelek? – Kérdezte tőlem Aaron, egy hatalmas vigyorral a képén.
- Áááá, de hogy is, csak majd nem kaptam egy kisebb szívrohamot. Miért kell sötétben az ember mögé settenkedni? – Már egy kicsit csillapodott a zihálásom. Meg igazgattam a ruhám, a táskám pedig visszavettem a vállamra, ami a nagy „incidens” közben kirepült a kezemből.

Most vettem csak szemügyre, hogy mit visel.
Egy sötét farmer volt rajta, egy csizmával, ami inkább illett egy western filmbe, mint egy Dj-hez.
Fölül egy kék inget viselt, ami kiemelte a nagyközönségre váró finomabb részleteket, izmos felsőtestén.
Nem volt az, az izompacsirta típus, de jó kondiban volt,
azt meg kell hagyni.
Volt még rajta egy fekete mellény, és egy fekete kalap, ami beárnyékolta karakteres arcát, bár azt még én is észrevettem, hogy ő is ugyanúgy végig mért engem, ahogy én őt.


- Nem settenkedtem, csak sétálok hazafelé. Nem akartam rád ijeszteni, ne haragudj!


-  Ugyan, nincs gond! Csak tudod, már elfáradtam egy kicsit… És túlreagáltam! Te ne haragudj! – Azt hiszem tényleg zsúfolt volt ez a mai nap!

- Tudod, mit? Ha már ennyire ki akarjuk engesztelni a másikat, nincs kedved velem vacsorázni? Épp leugrottam egy kis olasz kajáért a sarki étterembe… És nincs kivel megosztanom… Na, mit szólsz? Egy engesztelő vacsi? – És a hatás kedvéért bevetette a kiskutyanézést és az 1000 wattos mosolyát is. Mondtam már, hogy ezt büntetni kéne?! Elképesztő…

- Rendben! Úgyis éhen halok, ma még alig ettem!

- Tökéletes! Akkor, indulhatunk? – Karon ragadott, majd vigyorogva megindult. De, hogy hova…? Fogalmam sem volt, de nem is bántam igazán!



És tényleg nem bántam meg a tegnap esti vacsorát.
Ennél jobban nem is sikerülhetett volna.
Aaron egy úriember módjára viselkedett, és egyáltalán nem lépte át a határokat, bár a nyíltan burkolt szenvedély ott volt köztünk, de mégsem támadott le elsőre.
Hagyott személyes teret, hogy reagálhassak és átgondoljam.

- De, most komolyan Jodie! Nem tudom, hogy ismerhettem ennyire félre! Mondanom sem kell, hogy pont az ellenkezője… - Egy színpadias sóhajjal hason feküdtem az ágyon, majd Jodie felé fordultam. Reggel átjöttem hozzá, mivel kíváncsi voltam, hogy sikerült a tegnapi meglepetés Mattel.

- Na, de mesélj már! Mi történt este? Kibékültetek már? – Kérdeztem vigyorogva.

- Igen! Bár te tudtad előre! Jajj, Amber! Olyan naiv vagyok néha, és önfejű. Meg kellett volna hallgatnom, mielőtt azokat a dolgokat a fejéhez vágom. – Én pedig egy „na, ugye, hogy én meg mondtam” nézéssel meredtem rá fülig érő szájjal és vigyorral persze.

- Tudom, tudod! Te megmondtad előre! De, most gondolj bele. Olyanokat gondoltam, hogy megcsal, miközben, csak segített neki a kolleganője megszervezni nekem, nekünk azt az utat és meglepetést. Ááááááá, hát én paranoiás vagyok. Viszont fogalmam sincs, hogy érdemeltem én ki ezt a férfit?!?! Biztos egy vagy...

- Bele ne kezdj! Ez butaság, te is tudod! Mattet nem érdekli a pénz, ha rád költheti és örömet szerezhet neked!

- Jól van, de…

- Ne! Hagyd már abba! Most komolyan, Jodie?! Melyik férfi kéri el a barátnőjét a főnökétől, hogy elvigye nyaralni, ráadásul Maui-ra? Azt pedig, had ne említsem, hogy a kedvenc együttesét is kibérelte arra a hétvégére?! Ha nincs beléd esve teljesen, hát én mentem kiszaladok az utcára és el kezdem kiabálni, hogy: „Szerelmes vagyok David Harwoodba!„

- Jól, van! Jól, van! Elhiszem! Most már elhiszem!  De azt még mindig nem hiszem el, hogy találkozhatok Jareddel!! Eszméletlen egy vőlegényem van…


- Mid van??? – Sipítoztam, fulladozva.

- Hát ezt akartam igazából elmondani. Megkérte a kezem. –  Majd felmutatta gyűrűs ujját, mire rám nézett, majd mind ketten hangos visításba kezdtünk röhögve, közben pedig, ugráltunk az ágyon, mint a szerelmes kis csitrik, akiket elhívott a suli legjobb pasija randizni.


- Úristen, Jodie! Ez csodálatod, gratulálok! Nagyon örülök nektek! Sok boldogságot, barátnőm! – Majd jó, szorosan megöleltem és így nevettünk tovább.

A nap további részét azzal töltöttem, hogy alaposabban utána néztem Aaron „dolgainak”.
Ki gondolta volna, hogy van két húga?! Hmm…
És szereti a delfineket? És sokat adományoz, és mindenféle segélykoncertre jár… ingyen?
Azért ezt jól benéztem… Nem is kicsit félre ismertem!
A családja Magyarországról származik, de ő csak öt évet élt ott. Érdekes, egy élete lehetett.
Erről, biztos faggatni fogom!


Az órámra pillantottam, ami fél 3-mat mutatott…
Fél 3? Te jó ég! Az interjú fél 4-re lett meg beszélve, és én még el sem kezdtem készülődni!
Gyorsan elrohantam letusolni, majd magamra kaptam a kiválasztott ruhákat. Még szerencse, hogy tegnap kiválasztottam, mit is fogok viselni!


Leállítottam az autómat, a tükörben leellenőriztem a sminkem, majd az órára néztem. 3óra 20 percet mutatott. Fantasztikus vagyok! Még előbb is ideértem.
Bent a kávézóban már alig volt szabad asztal, de mivel jó napom van, hátul van egy üres blokk, egy kicsit eldugottabb helyen. Rendeltem magamnak egy fahéjas-banános forró csokit, majd helyet foglaltam és előkészítettem a dolgaimat.

Nem sokára Aaron lépett be az ajtón, ismételten szívdöglesztő látványt nyújtott.
Amit nem csak én vettem észre. A fiatal lányok mind utána néztek és csábos pillantásokkal próbálták felhívni magukra a figyelmét, de Aaron egyenesen engem nézett. A többi lányt figyelembe sem vette, amitől valljuk be, zavarba jöttem.

- Szia, Amber! – Oda jött hozzám és két puszival köszöntött az arcomon, majd helyet foglalt a szemben lévő széken.

- Szia, Aaron! Hú, de pontos vagy. Egy percet sem késtél. – Erre a kijelentésére aranyosan elmosolyodott.

- Nem szokásom. Főleg nem egy fontos találkozóról. – Majd hátra dőlt a székében és keresztbetett kezekkel várta a válaszom.

- Rendben. Akkor egy dolog, amit már tudok rólad. Kezdhetjük az interjút? – Kérdeztem, majd eligazgattam a dolgaimat.

- Vágjunk bele. Ne kímélj! – Közelebb hajolt az asztalon, és rám kacsintott, majd kisfiúsan elvigyorodott. Hát, most is meglepett, mint legtöbbször. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számomra, Aaron. Bekapcsoltam a diktafont, majd magam elé vettem a jegyzetem és tollam.
Akkor kezdhetjük is.

- Szóval Aaron…


írta: Pixiee

2011. augusztus 2., kedd

Édes Áldozat - 6. fejezet



Írta: Aennie


6. fejezet

Tisztára be voltam zsongva. Igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés arra, amilyen állapotban voltam. 
Egészen sokáig, szinte a kávézó zárásáig beszélgettünk és szőttük terveinket Mattel.
Igaz, rég óta ismerem Mattet, de soha nem beszéltünk még ennyit, mint most. Amint jobban belegondoltam, rájöttem, hogy nem is ismertem őt.. egészen máig. Ahogyan előadta a tervét..és amilyen szenvedélyesen beszélt Jodie-ról, rá kellett döbbennem, hogy mennyire másnak gondoltam őt...  Nekem ő mindig csak Jodie barátja volt. Az a pasi, akivel néha beszéltem pár szót, és néhányszor közösen mentünk bulizni. És ennyi..
Na de most…!
Tegnap, amikor elmesélte, hogy valójában mi is történt, először kicsit ledöbbentem, majd elnevettem magam. Végre egy ember, aki még nálam is pechesebb!
Majd miután kinevettem magam és rendeztem a vonásaimat – és végighallgathattam Matt morgolódását, miszerint igazán nem vicces ami vele történt - , végre elkezdte mondani azt, amiért igazából hívott.
Miközben felvázolta a teendőket és rövid összefoglalót tartott, csak egyetlen szó lebegett a szemem előtt: fantasztikus!
De most komolyan, pasiknál ritka a kreativitás. Sőt… ez a fogalom szinte kihalóban van. Kivéve mikor Mr. Bogaram Harwood keres különböző szituációkat, hogy felbosszantson. Eggyel több jellemző tulajdonság, amit Davidről elmondhatok. Most már nem csak egoista, beképzelt, öntelt és idegesítő, de kreatív is…

De visszatérve a titkos Matt-féle tervre.
Amikor csak rá gondoltam elkezdtem veszettül vigyorogni.  Oké, az is igaz, hogy a jelenlegi tervet ketten hoztuk össze, de az alapötlet az övé volt.
Istenem, mennyire félreértett mindent Jodie! Pedig ha tudná…  És meg is fogja tudni este. Már azon gondolkodtam délelőtt, hogy este vinnem kéne fényképezőgépet és lekapom Jodie arcát. Vagy kamerát? Hm.. Jodie kinyírna – vigyorodtam el magamban.

Az irodában is csak a Mattel közös kis titkunkra tudtam koncentrálni. Még az sem tudta más felé terelni a gondolataimat, hogy David egész nap olyan volt, mintha nehezére esne engem elviselnie.
Határozottan nem fog David érdekelni! – döntöttem el magamban és egy újabb mosolyra húzódott a szám. 
Éppen ezért kellett valami másra terelni a gondolataimat. Mégpedig Aaronra és a leendő interjúnkra…
- Hm… már alig várom – mormogtam magam elé kissé szarkasztikusan. Mert az egy dolog, ha valaki híres és jól is néz ki. De mi van a kirakat mögött? Igen! Ez az! Ez a mondat lesz az interjúm szalagcíme.
- Mi van a kirakat mögött? – ízlelgettem a kérdést. Kicsit suta, kicsit esetlen, de jó kis ütős sztori lesz belőle! Vigyázz Aaron Davis, mert jövök!


Már éppen mentem volna a lift felé –munkaidőm végeztével -, mikor David irodájából érdekes beszélgetésfoszlányok szűrődtek ki.
- Nem Amber! Ez határozottam nem rád tartozik! Most szépen sutba dobod a kíváncsiságod és megnyomod a lift hívógombját!
De csak nem bírtam magammal.
Halkan odasompolyogtam az irodája elé, és hallgatózni kezdtem.
- ..igen. Persze nagyszájú és folyton visszabeszél. Akaratos és rettentő arrogáns – hallottam David mormogós baritonját. Vajon kit szidhat? Mert arról kétségem sem volt, hogy ez nem jelent túl jót annak, akiről beszélt.
- Amber a legidegesítőbb ember, akit valaha is ismertem. 
Lemerevedtem. - Ó, te jó ég…. Ezek rólam beszélnek! Engem hord le a föld alá Harwood! Ez.. mi van, ha ki akar rúgatni? Jesszus! Miért nem tudom én sosem tartani a szám?! Most nem lennék ekkora pácban…
– Nos, ezen estben nem értem, a gyakornokok közül miért éppen neki adta ezt a lehetőséget.  - Na itt volt az a pont, mikor kezdtem összezavarodni.
- Éppen azért, uram, mert a felsorolt jellemzők mellett, okos és szívós is. Talpraesett és minden szituációban feltalálja magát. Nekünk meg épp egy ilyen ember kell, hogy végre felrázzuk a lapot. Ezért mertem nekiadni az Aaron Davis-féle cikket.  – Kikerekedett szemekkel értetlenül meredtem a folyosóra, de még mindig az falhoz lapultan hallgatóztam.
- Remélem, igaza van Harwood, és ne felejtse el, hogy felelősséget vállalt érte!
Lépteket hallottam, de nem tudtam döbbenetemben mit csinálni, így ugyan ott maradtam, a fal mellett, a groteszk pózomban, ahogy hallgatózom. 
A főnök jött ki az ajtón. Az a főnök, a Nagy Főnök. Te jó ég! Nekem annyi.
Rám nézett, és csak annyit mondott:
- Nos, Ms. Carrigan, további jó munkát! Én makogtam valamit, közben kiegyenesedtem, így már normális embernek látszódtam, mire jött a hab a tortára. Mégpedig David Harwood személyében.
- Pf…, gondolhattam volna, hogy itt leszel valahol. Mindig ott, ahol nem kéne lennie… - morogta az orra alatt. Majd rámnézett, egyenesen a szemembe.
- Holnap találkozunk… Amber. – Majd el is viharzott.

Pár percig még álltam ott, hiszen kissé nehézkesnek tűnt felfogni a történteket. Vegyük csak sorban:
1. David – az, aki eddig egy tuskó volt velem mindig-, megdicsért, konkrétan a legeslegnagyobb fejesnek.
2. Úristen! Megdicsért! Nem bírom felfogni…!
3. Nem mondta, hogy bogaram…
Most komolyan, szerintem nem teljesen elvetendő az az eset sem, hogy beteg. Vagy, ... oké, feladom. Én ezt a pasit sosem fogom kiismerni.

Egy órával később már Matt mellett álltam Charithy City egyik legnyüzsgőbb utcáján.
- Gondolod, hogy ez bejön? – kérdezte tőlem Matt, közben merengve nézett egy pontot az utca egyik részén. Egy egyszerű koptatott farmert, és sötét inget viselt. A félhosszú haja kicsit belelógott a szemébe, de én láttam, hogy azok a barna szemek igenis szomorúan csillogtak.
- Biztos vagyok benne. A nyakadba fog borulni, hidd el – bíztattam.
- Jó lenne – eresztett el egy félmosolyt, miközben felém fordult, majd felélénkülve folytatta - Na, de akkor kezdjünk is bele!
- Melyik galéria is az? – kérdeztem mosolyogva.
Az utca végén lévő kis házra mutatott, annak is a felső részére. Elsétáltunk odáig, közben folyamatosan ecseteltem neki, hogy mit hova és hogy kéne rakni, mit kéne mondani elsősorban Jodie-nak , hiszen én nőből vagyok, ebből kiindulva át tudom érezni Jodie érzéseit, így tudok tanácsot adni - igen, és ezt mind Matt vonta le -.

Mikor odaértünk a házhoz, kicsit megütköztem, hiszem nem éppen a legjobb állapotában díszelgett, de Matt még mindig csak azt hajtogatta, hogy bízzak benne. Hát… próbáltam.
Később, úgy pár lépcsőforduló után, mikor felértünk és bementünk a galériába, elismerően néztem a mellettem álló férfira. A falak halvány színben játszottak, a padló laminált borítású volt – tetszett, ahogyan a cipőm sarka kopogott a fa alatt -; maga a galéria pedig egy hatalmas szobaszerű, jelenleg üres térből állt, amit nem is kellett különösképpen mesterséges fénnyel megvilágítani, hiszen napközben jól besütött az ablakokon a napfény, illetve esténként a különböző hirdetőtáblák fényei és az utcai megvilágítás tette hangulatossá a helyet.
Elismerően végignéztem a termen és már lelki szemeim előtt láttam is, hogy lesz berendezve a következő néhány napra.
- Délelőtt már beraktam a raktárba a képeket, az asztalt meg mindent, ami kellhet. Ja, és a kaját meg rendelni fogom.
- Mi?! – háborodtam fel. – De hát mondtam, hogy főznöd kell! Te komolyan kockáztatnád a sikered? Még hogy rendelt kaja ilyen szituációnál… ti férfiak olyan hülyeségeket tudtok csinálni…
- Most nem mondod, hogy ez is baj! – nagy levegőt vett és folytatta kicsit lassabban. - Amber, most őszintén, szerintem mindkettőnknek jobb, hogy nem az én kutyulmányomat fogjuk enni. Nem tudok és nem is akarok főzni. Elég lesz ennyi, így is túl romantikus lesz ez az egész. Még a végén hozzászokik és kérni fogja – mondta komolynak mutatva magát, de már én is majd’ megpukkadtam a bent tartott nevetésemtől.
- Jól van Casanova, ha ettől félsz, akkor ezennel megengedem, hogy rendeld a vacsit – röhögtem el magam.
- Na kezdjük a munkát, mert 8-ig végeznünk kell – mondta határozottan Matt.
Úgy 12 kép két átlátszó műanyagdarab közé szorítása, feldrótozása, illesztése után én kidőltem és fáradtan, de büszkén csodáltam a művemet. Időközben Matt összeszerelte az asztalt, megterített rajta és a galéria kis mozgatható hangulatfényeit a képekre irányította. Az egész úgy, ahogy volt, tökéletesen alkalmas volt egy bocsánatkérésre és egy kis magyarázkodásra. És az sem mellékes, hogy ha Jodie felismeri a képeket, akkor fel sem lehet majd vakarni a padlóról.
Jodie fotós volt az egyik helyi lapnál. Általában megadott témákban kellett képeket csinálnia, így mindig arra panaszkodott, hogy nem tud teljesen a munkájában kibontakozni, ezért is lett a hobbija ezen hiányosságok bepótlása. Tehát ha úgy nézzük az élete a fotózás. És az sem mellékes, hogy gyönyörű képeket készít!
Pár éve elkezdte a különböző, neki tetsző munkáit félrerakni, csak úgy. Mikor rákérdeztem, hogy miért nem állítja ki őket egy galériában, akkor csak legyintett. De itt az ideje végre ennek is.
Matt ötlete volt a kiállítás, én a képeket szereztem meg, és további instrukciókkal láttam el őt. Ja igen, és további feladataim közé tartozik, hogy elcsalogassam ma ide Jodie-t. Erről jut eszembe…
- Hé Matt! Ideje mennünk! – Egymásra vigyorogtunk és szedelőzködni kezdtünk. Egy utolsó ellenőrző pillantás után ki-ki ment a saját dolgára.

Másfél óra múlva Jodie-val karöltve sétáltunk le a meglepetésig.
- Figyelj Amber. Nekem nem tetszik ez az egész. Biztos, hogy jó fele megyünk? Biztos erre van az étterem? – Jodie most is - mint az utóbbi másfél napban -, lehangolt és szomorú volt. Úgy kellett kierőszakolni azt is, hogy egyáltalán kidugja a lábát a lakásából. És akkor még nem is beszéltem arról, milyen nehézségek árán bírtam ráerőltetni egy normális, alkalomhoz illő ruhát..Pedig ha tudná, hogy mi vár még rá..!
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy erre kell menni. Nyugi – mosolyogtam rá.
Már csak pár ház.. éés… igen. Itt vagyunk. Alig bírtam magam visszafogni, olyan izgatott voltam.
- Khm, Jodie. Itt is vagyunk. A másodikon lesz. - Barátnőm kételkedve nézett rám. Jaj, csak nehogy megsejtsen valamit! Gyorsan rápillantottam az órámra. Kilenc óra. Nagyon remélem, hogy Matt már ott van fent.
-  Amber.  Egy étterem, ahová ki kell öltözni, sosem lesz egy ház második emeletén. Ismerlek. Valami itt nagyon nem stimmel…
-  Ugyan már. Rémeket látsz – próbáltam megnyugtatni. Sietnem kellett. Minél előbb fel kellett mennünk, mert ha már gyanakszik, akkor nem kell sok idő, rá fog jönni, esetleg visszafordul vagy a többi rossz lehetőségbe már bele sem mertem gondolni.
- Na gyere! – Karon ragadtam és felmentünk a lépcsőn. Titokban gyorsan megcsörgettem Mattet, hogy készüljön. Már ha ott van… - Istenem Amber, nem most kellene ilyesmiken gondolkodni!

Az ajtó előtt állva, kicsit erőt kellett magamon venni, hogy nehogy lehulljon az állarcom, de végül minden gond nélkül benyitottam. Gyorsan beljebb tuszkoltam barátnőmet - még mielőtt láthatott volna bármit is -, és beálltam az ajtóba, nehogy véletlen Jodie még mielőtt meghallgatná Mattel, elrohanjon.
Mindketten hunyorogtunk, hiszen hozzá kellett szoknunk a félhomályhoz. De miután ez megtörtént, láttam Jodie arcán a különböző érzelmek változását. Megdöbbenés, felismerés, ámulás … és harag.
- Matt? – barátnőm hangja nem volt épp bizalomgerjesztő.
A megszólított a terem közepéből sétált lassan Jodie-hoz. Közben folyamatosan beszélt. Nem figyeltem rá, hiszen én már tudtam mindent. Inkább arra figyeltem, miket ügyködött még a „cinkostársam”. A padlón, a fal mellett szépen, egymástól körülbelül fél méter távolságban mécsesek voltak lerakva. Gyönyörűek voltak. Egy pluszpont Mattnek. Aztán ránéztem az asztalra…és elszörnyedtem.
- Kínai kaja?! Ez most komoly?! Maaatt…! – szidtam magamban. Igen – szűrtem le -, a pasi már csak pasi marad.
Pár perc után, mivel Jodie nem mutatta annak a jelét, hogy menne, kiálltam az ajtóból és becsuktam magam után.
- Szerintem ezek ki sem jönnek onnan holnap reggelig – kuncogtam félhangosan.
Szépen kitipegtem az épületből és elsétáltam a szemközti járdáig. Kintről látni lehetett a galériából kiáramló gyér fényt. Elgondolkodva álltam, és csak néztem a fényt… egészen addig, amíg meg nem érintette valaki a vállamat...




2011. július 22., péntek

Édes Áldozat - 5. fejezet

5. fejezet






Akármennyire is meglepődtem, úgy kaptam a telefonom után, mintha életmentő lenne, és kirobogtam az utcára, ott hagyva a két jómadarat.

-        Szia! – köszöntem a telefonba.

-        Szia, Amber! Zavarlak? – köszönt a vonal másik végén Matt.


-        Nem, mond csak nyugodtan. – Most muszáj másra terelni a gondolataim, és nem épp a bent tartózkodó két férfira.

-        Köszi. Figyelj, csak, Jodie-ról lenne szó. Szerintem már mesélte, hogy összevesztünk… Szóval arra gondoltam, ha ma ráérsz, akkor beülhetnénk valahova, szeretnék kérni egy szívességet. Persze, ha benne vagy… - Na, nem épp erre számítottam.

Ezt most, hogy kellene értenem? Hogy beülhetnénk valahova? Mert nem kicsit úgy hangzott, mintha… Dehogy is! Biztos csak beszélgetni szeretne, és én gondolok bele többet.
Chh… Ez is csak azé az idióta David hatása.

-        Felőlem… Rendben, délután ráérek.

-        Oké. Majd még, hívlak, hogy hol és mikor. Még egyszer köszönöm! Ja, és kérlek Jodienak ne szólj semmit… Akkor majd találkozunk. Szia!


-        Öhm… oké. Szia! – köszöntem el én is, majd a vonal megszakadt. Na, jó! Most már tényleg nem értem.



Sóhajtottam egy nagyot, majd visszaindultam az üzletbe. Nyugi, Am! Minden rendben lesz.
Amint beléptem, szemeimmel Davidet és Aaront kezdtem keresni, majd meg is találtam őket egy belső asztalnál beszélgetve.
Mi a manó?
Na, hajrá, Amber! Csak nem szedi le a fejed, David.
Még egyszer nagy levegőt vettem és elindultam feléjük.

-        Sziasztok! – köszöntem nekik, mire mindketten rám néztek.

-        Szia! – köszöntek egyszerre, majd Aaron kihúzta a mellette lévő széket, így csatlakoztam hozzájuk. Na, gyorsan essünk túl rajta.


-        Figyelj, David! Ne haragudj, hogy nem vittem…

-        Ugyan, hagyd csak! Semmi gond, Amber. – Szólt közbe David, amit egyáltalán nem értek.


Hisz eddig mindig lehordott, ha csak 2 percet is késtem, és sosem hív a rendes nevemen. Ó, értem már, Aaron miatt. Jól van, akkor, ha miatta elnézőbb velem, hát használjuk is ki.


-        Köszi, főnök. – Rákacsintottam, majd egy bájos mosoly kíséretében Aaronhoz fordultam.

-        Szóval, Aaron. Nem félsz attól, hogy a rajongó tini lányok észrevesznek, és leleplezik a nagy álruhád? – Kérdésemre felém fordult, és egy szívdöglesztő mosolyt villantott, amitől pulzusom az egekbe szökött. Na, jó! Létezik egyáltalán ilyen? Még hirtelen melegem is lett.


-        Ó, hát igen. Tudom, nem épp a legjobb összeállítás a kapucni és napszemüveg párosítás, és már unalmas is, de nincs más. Nincs véletlen nálad egy új arc? – Kérdezte, miközben belekortyolt a kávéjába.

Letette az asztalra, majd közelebb hajolt hozzám, és úgy vigyorgott rám. Hűűű, micsoda kék szemei vannak. Olyan égszínkék, igéző szemek. Az enyém még csak a nyomába sem érhet, sőt, néha még olyan, mintha zöld lenne kék helyett.

-        Hát, azt épp a szobámban hagytam, de, ha akarod kezelésbe vehetlek? – Majd én is közelebb hajoltam hozzá és megejtettem egy csábos mosolyt.

Mondanom sem kell, a várt hatás nem maradt el. David félre nyelte a forró csokiját, szinte majd megfulladt, Aaron pedig a pillanatnyi meglepődöttségén túllépve még jobban vigyorgott rám, szája szinte a füléig ért. Nah, nesze neked Harwood! Tapsoltam magamban.


-        Hm, megfontolandó ajánlat. Szavadon foglak. – Felelte Aaron, majd ujjaival hajába túrt, mire barna tincsei össze vissza, álltak, ami még szexisebbé tette őt.  Na, jól van Am, lődd le magad. Ő is csak egy sztárocska, ráadásul az interjú alanyod.

-        Hát, haver! Gratulálok, belevaló egy csaj az asszisztensed. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom az interjút! – Mondta Aaron, de egész végig engem nézett, amitől bevallom, zavarba jöttem.

De legalább Davidet sikerült felidegesíteni, már megérte felkelni ezen a napon is.
Most vagy flörtöltünk Aaronnal, vagy csak alapjáraton így beszél, és csak én gondolok kétértelműséget a szavai közé, mert egyszerűen nem tudom róla levenni a szemeim? Fantasztikus! Már magamon sem tudok kiigazodni.

-        Köszi, Aaron! Biztos vagyok benne, hogy mindig maximális teljesítményt nyújt majd… a munkájában. – David kijelentésére köpni - nyelni nem tudtam.

Na, jó! Azt hiszem, ezt tuti nem értettem félre. Direkt fogalmazott így, csak, hogy bosszantson. Ó, de ebből nem eszel, bogaram. Ha te így, akkor én is.

-        Ó, ebben biztos lehetsz. Minden téren maximalista vagyok. – Az első mondatnál Davidet néztem, majd a 2-nál Aaron felé fordultam. Mire visszapillantottam Davidre, tisztára elsápadt. Siker! Ezt a csatát én nyertem. Majd felálltam az asztaltól, mire a fiúk is felpattantak.

-        Akkor majd még hívlak az interjúval kapcsolatban. Szia. – Köszöntem el tőle, majd hozzá hajoltam és adtam neki egy puszit.


-        Rendben, várom a hívásod. Szia! – Ő is elköszönt és viszonozta az előbbi puszit, így ő is arcon puszilt.

Éreztem bőrömön a leheletét és az illatát is, ami édes egyveleget keverve bódított el egy röpke pillanatra, majd elhajoltam tőle, és David felé fordultam.

-        Akkor majd az irodában találkozunk, főnök. – Az utolsó szót jól kihangsúlyoztam, majd hozzá is odaléptem, mintha neki is puszit akarnék adni, amit el is hitt, mivel arcával közelíteni kezdett felém. De nekem eszem ágában sem volt ezt az öntelt barmot puszilgatni, ugyan! Nemes egyszerűséggel elhajoltam az asztal fölé, és elvettem a forró csokiját a fánkokkal együtt.

-        A fánkokat majd nem elfelejtettem… - rávigyorogtam Davidre, aki lefagyva és vörös fejjel bámult, majd rákacsintottam Aaronra és kilibbentem az üzletből. De még annyit hallottam, hogy Aaron ezt mondja Davidnek:


-        Nem semmi egy nő…


A nap további része eseménytelenül telt. Amikor David visszaért az irodába, már előre vártam, mikor jön oda, hogy piszkáljon, de elmaradt. Egész nap az irodájában volt és ki sem dugta az orrát.
Matt írt egy üzenetet, hogy hol és mikor találkozzunk.
A találkozó előtt még volt egy órám, így haza szaladtam letusolni és átöltözni valami kényelmesebb cuccba.


Matt már ott ült a kávézóban, amikor odaértem, pedig most időben jöttem.

-        Szia! Sokat késtem?  - köszöntem neki, mire felállta és adott egy puszit.
-        Szia! Dehogy is! Pár perce érkeztem. Foglalj helyet, kérlek. – mutatott a szemben lévő székre, majd leültem én is.

Miután a pincérnő felvette a rendelésünket és kihozta, Matt totál ideg volt, és állandóan az ujjaival babrált.

-        Valami baj van? Miért akartál találkozni velem? – közben belekortyoltam a kávémba.

-        Nem, nincs semmi… Igazából a segítséged szeretném kérni valamiben. – Nézett rám várakozóan, mire feleszméltem, hogy válaszolnom kéne.


-        Ohh, persze. Segítek, amiben tudok. Na, mesélj! – Bár egy kicsit féltem, vajon miben kellene segítenem, főleg, hogy Jodie nem is tudhat róla.

-        Szóval, arról lenne szó, hogy… - és mire a végére ért, egy hatalmas vigyorral ültem a képemen, és totál be voltam zsongva.

-        Na? – kérdezte, most már ő is mosollyal az arcán. Az előbbi zavarának és idegességének már nyoma sem volt.

-        Benne vagyok! Számíthatsz rám! – Erre már vigyorgott, majd belecsaptam tenyerébe, és neki láttunk a tervünk kivitelezésébe.


/írta:Pixiee/

2011. július 13., szerda

Édes Áldozat - 4. fejzet

Édes Áldozat


4. fejezet
(Írta: Aennie) 


/ Amber/


… Aaron Davis. Hogy ki?! Na neeem… Az, aki az előbb ment ki David irodájából.. az Aaron Davis? Akinek a hátsóját olyan élvezettel bámultam? Na ne…
Még emésztgettem a hírt. Fogalmam sem volt, hogy mit is gondoljak. Annyira ismertem már a sztáremberek viselkedését.. és komolyan nem hiszem el, hogy David talán tudtán kívül, de megint kicseszett velem. Született tehetség, ha a kínzásomról van szó.
Átnéztem az iratokat miközben az asztalomhoz sétáltam. Néztem a fotóit és valahogy olyan furcsa érzésem volt. Megnyerő, markáns arc, gyönyörűen kék szemek… De mind hiába, ha egy kiállhatatlan személy van ezek mellet.
Nagylevegő, kifúj.. Majd csak túlélem.. Végül is: csak egy interjú.

Na mindegy – gondoltam magamban, majd elsétáltam a folyosó végén lévő nagy víztartályhoz, és már épp öntöttem volna magamnak egy jó adagot, mikor elkezdett rezegni a telefonom.
Rögtön odaraktam a műanyag poharamat a titkárnőpultra, közben próbáltam előhalászni a táskámból az apró készüléket. Miután sikeresen kivettem, megállapítottam, hogy ki a hívó: Jodie volt az. A pulton lévő vezetékes telefon mellé könyököltem és úgy vettem fel a mobilomat.
- Jodie? Valami baj van?  - Tudtam, hogy tudja, hogy munkaidőm van még. Elképzelni sem tudtam, hogy miért hívott, de már kezdtem ideges lenni. Volt egy rossz előérzetem.
- Az a hülye Matt.. Összevesztünk… és és.. Elment. –  Hallottam, ahogyan a vonal másik végén felzokog.
- Jól van Jodie, nyugodj meg. Hol vagy most? Oda megyek – jelentettem ki határozottan.
- De biztos? Tudom, hogy még dolgozol..
- Ne törődj vele, majd megoldom – vágtam a szavába. Már előre borsódzott a hátam, hogy Daviddel beszéljek…
- Hát, ha nem nagy gond.. a parkban leszek – szipogott.
- Rendben, 10 perc és ott vagyok. 
- Oké és... Köszönöm. Szeretlek Amber.
- Én is téged. Szia!
- Szia! – mondta halkan Jodie.
Hát rendben Amber, Jodiért mindent. Már raktam volna vissza mobilt a táskába, mikor éreztem, hogy a könyökölök valamin. Ajaj.. Nos, csak a céges vezetékes telefon volt.. hevesen dobogó szívvel szétnéztem, de megnyugodtam miután láttam, hogy senki sem látott meg.
Gyorsan visszamentem az asztalomhoz és összepakoltam a mappa tartalmát, a többi cuccomat, a táskámat és a kardigánomat, majd nagy levegőket véve elindultam David irodája felé. Oké. Már csak egy jó kamu-fedősztori kéne.
Bekopogtam, bár a homályosított üvegajtón keresztül láttam, hogy egyedül van bent és a laptopon ír valamit.
- Igen? – szólt ki, közben pedig ellökte magát az asztaltól és a nyíló ajtó felé fordította a figyelmét. Érdeklődve figyelt rám, mikor látta, hogy ki is jött be hozzá. Aztán az arcán egy fura mosoly jelent meg és a zöld szemei gonoszan megcsillantak.
Az ajtóban megálltam és elkezdtem beszélni.
- Khm… - kezdtem kicsit bizonytalanul – arra gondoltam, a heti feladatommal kapcsolatban, hogy .. különböző nézőpontból kellene megírnom és ezekhez az emberek véleménye kell, tehát… arra gondoltam, hogy most elmehetnék kérdező körútra . Hiszen tudod a Dj-k nagyon népszerűek és biztosan sokan ismerik Aaront, és így az interjú elé rakhatnék egy összefoglalót róla– daráltam el egy szuszra.
Hát David elég érdekesen nézett az biztos.
- Szóval azt akarod, hogy elengedjelek?  Próbáltam egy mosolyfélét kierőltetni magamból miközben igent mondtam. Fontoskodó arcot vágott – ami miatt egy kisebb röhögő görcsöt kellett visszafojtanom -, felsőhajtott és a szemembe nézett.
- Hm… Hát, egy feltétellel.
- Öö, rendben. Ötletem sem volt, hogy mit akarhat… Bár, pfúj..inkább nem hagyatkoznék a perverz képekre a fejemben.  végül is.. nem titkárnő vagyok, az istenért..  Láthatta rajtam a tanácstalanságot, mert önelégültem a rövidre nyírt barna hajába túrt, ezzel egyetemben szépen hátradőlt az irodai székében. Vigyorogva kezdett el beszélni.
- Hozz nekem holnap reggel két csokis, egy porcukros és egy vaníliás-áfonyás fánkot. Ja és egy erős expresszót.. és mondjuk, egy kis narancslevet sem utasítanék vissza..  Na ne.. most komolyan ételhordónak néz?! Na ebből nem kapsz, te..
- Mielőtt még elutasítod az alkut, gondolj bele, hogy az a te nagy ötleted már a parkban vár…
- Heh? – Ennél értelmesebbet nem tudtam kinyögni..  Mégis honnan a fenéből tudná …?
- Máskor, mikor telefonálsz, ne nyomd le a könyököddel a hívás gombot..mert tudod, előfordul, hogy a másik fél felveszi. Főleg ha az 5-ös hívógombot nyomod be, mert az én vagyok, bogaram – kacsintott felém. Rohadéék! Kihallgatott!
- Fél nyolcra kérem a fánkokat és a kávét, bogaram. Igazán édes vagy  – mosolygott önelégülten felém. Rohadj meg David! Őszintén mondom, hogy rohadj meg!  Duzzogva feltéptem az ajtót és kirohantam a nagy folyosóra, onnan pedig egészen a liftekig.

 A parkolóban már rendeztem az arcvonásaimat. Gyorsan beültem a kocsiba és már mentem is a park felé. Elég nagy utat kellett megtennem, mert a park, ami mellett Jodie lakott a város kicsit elhagyatottabb részén volt, de olyan gyorsan mentem, amennyire csak bírtam. Már nem zsörtölődtem magamban David miatt, nem… mert azokban a percekben Jodie-ra kellett ráhangolódnom.
A park mellett - kicsit manőverezve ugyan – de leparkoltam és indultam is egyből a szokásos helyünk felé. Amióta csak ismerem Jodiet, mindig, ha valamelyikünknek baja volt, a park egy eldugott részéhez mentünk, a mi kis padunkhoz. Alig fért el rajta két ember, de talán éppen ezért a hibájáért szerettünk bele.
Siettem, ahogyan csak tudtam és csakhamar oda is értem.
A barátnőm ott ült a padon összeroskadva és nagyban törölgette a szemét egy agyonhasznált papírzsepivel. Összeszorult a szívem…
- Jaj Jodie.. – odaültem mellé, szorosan átöleltem. Erre elkezdett újra zokogni.. Erősem belém kapaszkodott és csak rázkódott a sírástól. Mint kiderült, Mattel már tegnap összeveszek. Mert Matt szerint túl sokat dolgozik – Jodie fotós, ő, de nem is akármilyen – és ezen ment a veszekedés. Matt még az este elviharzott, és Jodie a hívása előtt pár perce látta az egyik stúdiós munkatársnőjével kijönni egy házból. És most kétségbe van esve, mert azt hiszi, hogy megcsalták. Másként ismerem én Mattet, és szinte biztos vagyok benne, hogy félreértés az egész. Ezt meg is osztottam később barátnőmmel, mikor már kissé megnyugodott. De ő másképp vélte:
- De nem Amber. Te nem láttad őket! Az a hülye.. – láttam, hogy már a szitokszavakat keres, de végül is inkább hagyta - .. nő, úgy mosolygott. Érted Amber? Úgy! És Matt is visszavigyorgott! Istenem én ezt nem akarom…
- Nyugi, biztos lesz rá egy jó magyarázata…
- Magyarázat? Cöh, nem érdekel – makacskodott. Aztán a másik pillanatban újra lefelé görbült a szája és csak azt hajtogatta, hogy nem akarja elveszíteni…

Az egész délutánt Jodie-val töltöttem a parkban, majd hazakísértem és újabb lelki tanácsokat adva, bizakodóan hagytam ott. Egyfolytában csak rájuk tudtam gondolni… Az nem lehet, hogy ők szétmenjenek. Igaz, hogy nincsenek évek óta együtt, de csak úgy süt róluk a szerelem. Vagy csak én képzelem bele? Hát nem hiszem. De Mattet sem értem. Miért ment el? Nem hiszem én, hogy csak az az igazság, amit Jodie nekem elmondott. Biztos vagyok benne, hogy van még valami a háttérben. De a kérdés már csak az: Miért nem mondott róla nekem Jodie semmit? Mindig mindent megbeszélünk..

Kora reggel, azaz 7 órakor ébresztett az ébresztőm, és bár kedvetlenül, de felkeltem. Akkor jutott eszembe, hogy David miatt még a Scisorsba és fánkokat meg mit is? Ja igen, kávét kell vennem.. Kávé, ó hogy én most mennyit adnék egy jó kávéért…!
Nagyon siettem – mint az utóbbi napokban már sokszor -, hogy el ne késsek, mert semmi kedvem nem volt megint David morgását hallgatni, na meg a többiek véleményezését rólam. Szóval inkább a gyorslépésben közeledtem a hangulatos Scisors felé. Megnyugodtam, hogy csak két ember állt előttem. Talán.. talán ha sietek, akkor nem is kések el. Hát 5 perc múlva már a talán átment egy igen határozott biztosra, csak az a baj, hogy a késést illetően.. Biztos, hogy elkések.. Nem igaz, hogy ilyen lassú a kiszolgálás…
Várakozás közben végigpörgettem magamban a tegnap estét. Annyit leszögezhetek, hogy nem ez az éjszaka volt életem legpihentetőbb, alvással töltött éjszakája.
Szinte végig a telefonon lógtam, hiszen hol Jodie hívott engem, hol én őt. Én azért hívogattam, hogy le-, illetve megnyugodott-e már, ő meg azért, hogy nyugtassam meg. Minden meggyőző erőmet bevetve is csak hajnali kettő körül jött az az idő, amikor már lelkiismeret furdalás nélkül tudtam letenni a mobilomat. Körülbelül a mozdulat után rögtön bele is ájultam az ágyamba, olyan fáradt voltam. Bele sem mertem gondolni, hogy milyen kialvatlan lehetett az arcom…
Már 10 perc is eltelt az üzletbe való bejövetelem óta, mikor már hangosan kopogtam a cipőm sarkával és minden második pillanatban az órámra sandítottam. Valószínűleg ezen cselekedeteim kezdték idegesíteni az előttem álló pasit – hátulról nézve olyan húszas, harmincasnak tippeltem volna -, mert megfordult. A kapucnija a fejére volt húzva és egy elég széles napszemüveg takarta a szemeit, a haja pedig egészen aranyosan fel volt zselézve. Egészébe véve rejtélyes kinézet ellenére egészen barátságosnak tűnt. Főleg a szája sarkában bujkáló mosolya miatt. Én is elmosolyodtam majd lesütöttem a szemem, de rögtön fel is kaptam, mikor az ismeretlen megszólalt:
- Siet valahova? – Jaj, olyan édes volt azzal a mosollyal az arcán.
- Hát, sietnék, de ahogy látja, ez reménytelen ügy. Meg már úgy is elkéstem. Már mindegy.
- Ó, sosem mindegy. Tudja mit? Én nem sietek, jöjjön csak elém.
Nagyokat pislogtam, a mosolyom szélesebb lett és bár nem akartam, de a bíztatására elfogadtam az ajánlatát, tehát ő úriember módjára előrébb engedett. Így pont én következtem.
Kikértem a négy fánkot – bár nem emlékeztem arra pontosan, hogy milyenek is kellenének, így improvizáltam – és két kávét, mivel én is kértem magamnak. Kifizettem és már siettem is ki az üzletből, mikor utánam szólt a kedves idegen:
-  Hogy hívják? – jött gyorsan oda mellém.
- Amber Miriam Carrigen  – nyújtottam felé a kezem. Ezen kicsit meglepődött, de megfogta a kezem és közölte azt a tényt, ami engem teljesen letaglózott.
- Aaron Davis, szolgálatára.
Aztán több dolog is történt egyszerre. Elkezdett rezegni a mobilom, a boltba belépett a kissé dühös kinézetű David, aki meghökkent, mikor meglátta, hogy épp az interjúalanyom fogja a kezem. Kínomban gyorsan elengedtem Aaront, és inkább a mobilom után kerestem, de amire végképp nem számítottan, az pedig nem volt más, mint Matt neve a kijelzőmön.
- Jézusom, mi van itt?!

2011. július 6., szerda

Díj


Sziasztok! Egy újdonsággal jöttünk. Nem, most nem fejezettel, inkább valami egészen mással. :)
Pár napja értesültünk róla, hogy Kathrine Maison ( blogja ) nekünk ajándékozott egy díjat! Azt hiszem, hogy nem is kell mondanom, hogy mind Pixiee, mind Én (Aennie) majd kiugrottunk a bőrünkből, mikor megtudtuk. Nagyon-nagyon örülünk és mindketten szeretnénk megköszönni ezt a kedvességet Kathrine-nek. 



-  A legromantikusabb történet -

A szabályok:

1. Elfogadja a díjat, aki kapja és megköszöni -hisz, mind etikusak vagyunk :-D
2. Közzéteszi a blogján és büszke arra, hogy nem csak egyféleképpen tudunk szerelmesek lenni :-)
3. Leírja, hogy számára milyen volt/van az első nagy szerelem - amire sokan mondják, hogy plátói, de ez nem igaz!
4. Tovább adhatja olyanoknak, akik szerinte tudják, mit jelent az a szerelmes történet, ahol nem csak dúl a láw :-)


Első szerelem…
Engem 15évesen kapott el ez a „kórság”. Akkor úgy gondoltam, hogy sosem fogok mást úgy szeretni… És ez 4 éven át tartott….Bár nem épp szerelem formájában. Két évig hűen szerettem, majd miután szétmentünk még azután is. Utána kialakult egy fajta különös „barátság”, ami egy részről több, és más részről pedig kevesebb volt néha. Mégis ez a személy, egy életen át el fog kísérni, és mindig is fontos szerepe lesz/marad az életemben,
Az első szerelem határozza majd meg a többit is. Még, ha magunk észre sem vesszük, de hozzá mérjük a többit. Az első szerelem varázsa felejthetetlen lesz, örökre megmarad. Ha így, ha úgy, abban a formában, de megmarad. (Pixiee)


Hm, első szerelem? Ó, az nagyon régen volt! Talán túl nagy fellángolás volt a részemről, de ami a legjobban megmaradt az egészből, az az igazán gyomor rebegtető érzés volt, mindig, mikor RÁ pillantottam.
Mindenkinek van egy első, nagy szerelme, akire ha akarunk, ha nem, emlékezni fogunk. Én személy szerint „az első szerelem az utolsó szerelem” párti vagyok (legalább is elméletben) és az a legfelemelőbb érzés, mikor az 1000 000-ból 1 párnak be is jön ez az életelv. És hogy hű legyek a díjhoz, illetve önmagamhoz, meg kell említenem, hogy igen, a szerelem nem csak plátói lehet, hiszen lehet egy szerelmi láng felemelő, de felemésztő is egyben.
De ha igazi szerelemről van szó - ahol mindkét fél egyenlő -, akkor ott a humoros, vicces, romantikus, bohókás, ömlengős, nyálas, mélybe taszító, égető, elemésztő érzéseknek, illetve tetteknek egymást kell váltogatniuk, hogy így színessé, teljessé, és végső soron igazivá, valóságossá tegyék azt az érzést, amiről most ez a díj szól. (Aennie)

 Pixiee és Én nagyon könnyen meghoztuk a döntést, hogy mégis melyik blognak ajándékozzuk a díjat, hiszen a blogspot birodalmában van egy történet, ami kiemelkedik ebben a kategóriában. Tehát a nyertesünk nem más…… mint Lana és Natty Kell-e csiszolni a gyémántot című alkotása.
Mindketten a díjat kapó blog rendszeres olvasói vagyunk és figyelemmel követjük az eseményeket.
Akik nem ismerik a történetet, azoknak nagy vonalakban felvázoljuk, hogy miért is Ez a blog kapta a Díjat.
Lana és Natty írása nem egy tipikus szerelmi történet, nem történik egyből romantikázás..sőt!
A főszereplők egyediek és igazán jó érzékük van ahhoz, hogy csináljanak egy átlagos szituációban érdekes és izgalmas fordulatokat. A főszereplők mondataiban és a tetteiben elrejtett kis jelek pedig minden fejezettel egyre jobban a felszínre kerülnek, így látjuk egyre jobban kibontakozni Jody és Kyler kapcsolatát. És hogy mi lesz az ő közös történetük vége? Kövessétek Ti is az eseményeket és meglátjátok! ;)
Még egyszer örömmel adjuk át ezt az ajándékot, és újbóli köszönet illeti Kathrine-t, hogy nekünk ítélte ezt a különleges díjat, és így lehetőséget adva nekünk, hogy továbbajándékozhassuk azt. :)