Édes Áldozat - 7. fejezet

Édes Áldozat

Sziasztok!

Először is BOCSÁNAT!BOCSÁNAT, hogy ennyit késtem a frissel, de minden összejött. KOMOLYAN! Most nem kifogásokat keresek, de munka, család, suli... Tudjátok, milyen ez...

Sajnálom, hogy semmi jelet nem adtam, legalább a friss várható időpontjával kapcsolatban, de időm nem volt ilyenekre, sajnos :/

De most itt a friss, és ígérem, megpróbáljuk erőnktől telhetően hozni a fejezeteket, Aennievel.

Nem mindig lesz egyből, mert mindkettőnknek húzós most az időbeosztása az egyetem miatt, de igyekszünk.

(Nézzétek el a helyesírási hibákat, még nincs bétánk)

Szóval jelentkezőket várunk. ;) Fontos lenne :)

Jó olvasást!

Puszi: Pixiee

"Az Interjú"

Édes Áldozat – 7. fejezet

Ijedtemben akkorát ugrottam, hogy majdnem leütöttem a táskámmal a mögöttem álló személy fejét. Nem csoda! Hisz a gondolataim egészen máshol jártak…

- Megijesztettelek? – Kérdezte tőlem Aaron, egy hatalmas vigyorral a képén.

- Áááá, de hogy is, csak majd nem kaptam egy kisebb szívrohamot. Miért kell sötétben az ember mögé settenkedni? – Már egy kicsit csillapodott a zihálásom. Meg igazgattam a ruhám, a táskám pedig visszavettem a vállamra, ami a nagy „incidens” közben kirepült a kezemből.

Most vettem csak szemügyre, hogy mit visel.

Egy sötét farmer volt rajta, egy csizmával, ami inkább illett egy western filmbe, mint egy Dj-hez.

Fölül egy kék inget viselt, ami kiemelte a nagyközönségre váró finomabb részleteket, izmos felsőtestén.

Nem volt az, az izompacsirta típus, de jó kondiban volt,

azt meg kell hagyni.

Volt még rajta egy fekete mellény, és egy fekete kalap, ami beárnyékolta karakteres arcát, bár azt még én is észrevettem, hogy ő is ugyanúgy végig mért engem, ahogy én őt.

- Nem settenkedtem, csak sétálok hazafelé. Nem akartam rád ijeszteni, ne haragudj!

-  Ugyan, nincs gond! Csak tudod, már elfáradtam egy kicsit… És túlreagáltam! Te ne haragudj! – Azt hiszem tényleg zsúfolt volt ez a mai nap!

- Tudod, mit? Ha már ennyire ki akarjuk engesztelni a másikat, nincs kedved velem vacsorázni? Épp leugrottam egy kis olasz kajáért a sarki étterembe… És nincs kivel megosztanom… Na, mit szólsz? Egy engesztelő vacsi? – És a hatás kedvéért bevetette a kiskutyanézést és az 1000 wattos mosolyát is. Mondtam már, hogy ezt büntetni kéne?! Elképesztő…

- Rendben! Úgyis éhen halok, ma még alig ettem!

- Tökéletes! Akkor, indulhatunk? – Karon ragadott, majd vigyorogva megindult. De, hogy hova…? Fogalmam sem volt, de nem is bántam igazán!

És tényleg nem bántam meg a tegnap esti vacsorát.

Ennél jobban nem is sikerülhetett volna.

Aaron egy úriember módjára viselkedett, és egyáltalán nem lépte át a határokat, bár a nyíltan burkolt szenvedély ott volt köztünk, de mégsem támadott le elsőre.

Hagyott személyes teret, hogy reagálhassak és átgondoljam.

- De, most komolyan Jodie! Nem tudom, hogy ismerhettem ennyire félre! Mondanom sem kell, hogy pont az ellenkezője… - Egy színpadias sóhajjal hason feküdtem az ágyon, majd Jodie felé fordultam. Reggel átjöttem hozzá, mivel kíváncsi voltam, hogy sikerült a tegnapi meglepetés Mattel.

- Na, de mesélj már! Mi történt este? Kibékültetek már? – Kérdeztem vigyorogva.

- Igen! Bár te tudtad előre! Jajj, Amber! Olyan naiv vagyok néha, és önfejű. Meg kellett volna hallgatnom, mielőtt azokat a dolgokat a fejéhez vágom. – Én pedig egy „na, ugye, hogy én meg mondtam” nézéssel meredtem rá fülig érő szájjal és vigyorral persze.

- Tudom, tudod! Te megmondtad előre! De, most gondolj bele. Olyanokat gondoltam, hogy megcsal, miközben, csak segített neki a kolleganője megszervezni nekem, nekünk azt az utat és meglepetést. Ááááááá, hát én paranoiás vagyok. Viszont fogalmam sincs, hogy érdemeltem én ki ezt a férfit?!?! Biztos egy vagy...

- Bele ne kezdj! Ez butaság, te is tudod! Mattet nem érdekli a pénz, ha rád költheti és örömet szerezhet neked!

- Jól van, de…

- Ne! Hagyd már abba! Most komolyan, Jodie?! Melyik férfi kéri el a barátnőjét a főnökétől, hogy elvigye nyaralni, ráadásul Maui-ra? Azt pedig, had ne említsem, hogy a kedvenc együttesét is kibérelte arra a hétvégére?! Ha nincs beléd esve teljesen, hát én mentem kiszaladok az utcára és el kezdem kiabálni, hogy: „Szerelmes vagyok David Harwoodba!„

- Jól, van! Jól, van! Elhiszem! Most már elhiszem!  De azt még mindig nem hiszem el, hogy találkozhatok Jareddel!! Eszméletlen egy vőlegényem van…

- Mid van??? – Sipítoztam, fulladozva.

- Hát ezt akartam igazából elmondani. Megkérte a kezem. –  Majd felmutatta gyűrűs ujját, mire rám nézett, majd mind ketten hangos visításba kezdtünk röhögve, közben pedig, ugráltunk az ágyon, mint a szerelmes kis csitrik, akiket elhívott a suli legjobb pasija randizni.

- Úristen, Jodie! Ez csodálatod, gratulálok! Nagyon örülök nektek! Sok boldogságot, barátnőm! – Majd jó, szorosan megöleltem és így nevettünk tovább.

A nap további részét azzal töltöttem, hogy alaposabban utána néztem Aaron „dolgainak”.

Ki gondolta volna, hogy van két húga?! Hmm…

És szereti a delfineket? És sokat adományoz, és mindenféle segélykoncertre jár… ingyen?

Azért ezt jól benéztem… Nem is kicsit félre ismertem!

A családja Magyarországról származik, de ő csak öt évet élt ott. Érdekes, egy élete lehetett.

Erről, biztos faggatni fogom!

Az órámra pillantottam, ami fél 3-mat mutatott…

Fél 3? Te jó ég! Az interjú fél 4-re lett meg beszélve, és én még el sem kezdtem készülődni!

Gyorsan elrohantam letusolni, majd magamra kaptam a kiválasztott ruhákat. Még szerencse, hogy tegnap kiválasztottam, mit is fogok viselni!

Leállítottam az autómat, a tükörben leellenőriztem a sminkem, majd az órára néztem. 3óra 20 percet mutatott. Fantasztikus vagyok! Még előbb is ideértem.

Bent a kávézóban már alig volt szabad asztal, de mivel jó napom van, hátul van egy üres blokk, egy kicsit eldugottabb helyen. Rendeltem magamnak egy fahéjas-banános forró csokit, majd helyet foglaltam és előkészítettem a dolgaimat.

Nem sokára Aaron lépett be az ajtón, ismételten szívdöglesztő látványt nyújtott.

Amit nem csak én vettem észre. A fiatal lányok mind utána néztek és csábos pillantásokkal próbálták felhívni magukra a figyelmét, de Aaron egyenesen engem nézett. A többi lányt figyelembe sem vette, amitől valljuk be, zavarba jöttem.

- Szia, Amber! – Oda jött hozzám és két puszival köszöntött az arcomon, majd helyet foglalt a szemben lévő széken.

- Szia, Aaron! Hú, de pontos vagy. Egy percet sem késtél. – Erre a kijelentésére aranyosan elmosolyodott.

- Nem szokásom. Főleg nem egy fontos találkozóról. – Majd hátra dőlt a székében és keresztbetett kezekkel várta a válaszom.

- Rendben. Akkor egy dolog, amit már tudok rólad. Kezdhetjük az interjút? – Kérdeztem, majd eligazgattam a dolgaimat.

- Vágjunk bele. Ne kímélj! – Közelebb hajolt az asztalon, és rám kacsintott, majd kisfiúsan elvigyorodott. Hát, most is meglepett, mint legtöbbször. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számomra, Aaron. Bekapcsoltam a diktafont, majd magam elé vettem a jegyzetem és tollam.

Akkor kezdhetjük is.

- Szóval Aaron…

írta: Pixiee