2011. június 30., csütörtök

Édes Áldozat - 3. fejezet

Édes Áldozat - 3. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a harmadik fejezet, amiben kiderül,
mi történt A farmon...:D
Ha elolvastad és tetszett is,
Akkor örülnénk neki,
Ha megtisztelnél pár sorral! :D
Köszönjük! ;)

Jó olvasást kívánok!
/Pixiee/






/Amber/


Magamban dúltam fúltam, hogy ez a tuskó ide hozott.
Legalább figyelmeztethetett volna, hogy valahogy alkalmazkodjam egy kicsit az öltözékemmel.
Értem már, miért nem vette hivatalosra a formát David…

Délután hullafáradtan értünk vissza az irodába. A cipőm tropára ment, és a kinézetem… arról ne is beszéljünk.
David önelégült vigyorát le sem lehetett vakarni a képéről.
Bosszantó! Fújtattam idegesen, mint egy macska, ami persze Davidnek csak jó volt.
A farmon azt mondta, hogy a cikk a vidéki élet rejtett szépségeiről szóljon majd, a címet én adjam meg. Csak össze vissza, hebegett. Hát… lehetne rosszabb is.
De ettől a fajankótól jobbat nem is vártam volna.


Az irodájában ültem vele szemben, ő pedig karba tett kézzel vigyorgott jobbra, balra.

-        Elmondanád, mi olyan vicces? – kérdeztem tőle, mire ő megejtett egy gúnyos fintort.

-        Te, bogaram. Nem hiszem el, hogy mindent megcsináltál, amit mondtam – arcán megjelent egy furcsa nézés, amit nem tudtam hova tenni. De azt észrevettem, hogy egy vigyort próbál elrejteni előlem. Mondjuk elég furcsa „dolgok” kellettek információ gyanánt.


-        De hiszen ez kellett a cikkhez. Azt mondtad, hogy a lovak és a farmon… - és akkor leesett a tantusz. Éreztem, hogy elsápadok, majd abban a pillanatban pipacsvörös leszek. Ezt persze David reakciójából is leszűrtem, drága főnököm hatalmas nevetésben tört ki, szinte már a hasát fogta.

-        Tudod… azt... hittem, hogy hamarabb… rájössz majd – nyögte ki a nevetési rohamai közepette.


-        Szerinted ez vicces? Mégis mi a jó… francot gondoltál, amikor odavittél? – kezeimmel az asztalra csaptam és szinte már gyilkos tekintettel meredtem rá.

-        Ugyan már… Csak móresre tanítottalak, bogaram. Láttad volna magad… Igazán… kitartó voltál, ahogy a nénikét hallgattad délután. Nem biztos, hogy én kibírtam volna ilyesfajta dolgokat. Tényleg, le a kalappal, bogaram.


-        Móresre? Te… Te barom! Mégis mit képzelsz? Még szép, hogy végig csináltam, mivel akarom ezt a munkát, bogaram. Szerinted csak mókázásból jelentkezetem és tűrtelek idáig? – agyamban felment a pumpa. Hogy lehet valaki ekkora idióta?! De majd én meg mutatom neki.

-        Jól van, jól van. Most már sajnálom, látom tényleg komolyan gondoltad – nah, csak szorult bele egy kis jó indulat. Jókor kap észbe…


-        De azért valld be, hogy vicces volt, amikor majdnem a nyakamba ugrottál, mert megijedtél egy ártatlan lótól… - hát igen, nem épp kellemes élmény. De, ha tudná miért, akkor nem vihogna ennyit, egyáltalán nem vicces. Viszont elég ciki volt.



„A farm tulajdonosa épp a lovakról beszélt, amit már untam, mert vagy egy órája be nem áll a szája. Hogy tud ennyi mindent összehordani?!

David továbbra is csak vigyorog, de csakis rajtam. Kiöltöttem rá a nyelvem, majd a tulaj után indultam a karámba. Vagy harminc ló foglalt helyet benn, a hatalmas istállóban. A drágalátós főnököm is utánunk jött, majd a férfi, a lovak gazdája, bement az egyik lóhoz és kivezette. Úgy éreztem magam, mintha a falak közelítenének. Remélem, nem hozza közelembe azt az állatot…

Mindez David hibája! Minek ide kellett hoznia? Ha most nem itt lennénk, mondjuk, akkor is valami turpisságon törné azt a csinos kis buksiját…

Nagy gondolatmenetem közepette, egy nyálas és lihegő valami, az arcomhoz nyomódott, én pedig ijedtemben hatalmasat ugrottam, majd megbotlottam valami kötélben a földön és Harwood karjai közé estem.
De ez még nem volt elég, áááá, dehogy… Akkora lendülettel estem neki, hogy ledöntöttem lábairól és a földre estünk. Vagyis csak ő esett, én pedig rá. Hadd szenvedjen csak, megérdemli, remélem jól beütötte magát. És itt jön a kárörvendő rész. Soha! Ismétlem, soha, ne igyál előre a medve bőrére!
Próbáltam felkelni róla, viszont kezeit a derekamra csúsztatta, miközben ugye elestünk, így most még mindig nem engedett el, sőt szorosabban tartott, és az sem érdekelte, hogy a tulaj néz.
-        Na, mi az, bogaram? Ennyire nem bírod nélkülem? – mondta egy kis gúnnyal a hangjában, a bogaram szót jól kihangsúlyozva.

Minden gúny és győzelemittas mosoly ellenére mégis éreztem arcomon a forró leheletét, ami bőröm cirógatta, ahogy beleborzongtam. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra elvesztem gyönyörű zöld szemeiben, és elképzeltem, amint ajkunk egybeforr.

De, szerencsére még időben észbe kaptam, én sem most jöttem le a falvédőről. Már nem kapálóztam, nem ellenkeztem, amit ő megadásnak vélt. Nekem ez, most pont kapóra jön.
Próbáltam bazsalyogva a szemébe nézni és zavart színlelni, aminek meg is lett az eredménye. Éreztem a kezeim alatt, amiket a mellkasán támasztottam meg, hogy szívverése felgyorsul, majd akadozva veszi a levegőt.

Magamban örömtáncot jártam, ujjongtam, milyen naiv, és könnyen befolyásolható. Mondjuk nem csoda, férfiból van.
Arcommal lassan, kínzóan lassan közelítettem felé, és válaszul ő is az arcom felé kezdett közelíteni. Na, most megkapod, te barom!
A szemeit becsukja és fejét enyhén oldalra dönti, kezei szorítása semmissé válnak a derekamon, itt az alkalom.

A térdemet gyorsan felhúztam, majd a hasába térdeltem. A levegő a tüdejébe szorult és köhécselni kezdett, gyorsan felpattantam mellőle, kezeivel gyomorszájához kapott, ami azt jelentette, hogy jól céloztam. Nem hiába jártam önvédelmi gyakorlatokra.
Amíg szenvedett leguggoltam mellé, füléhez hajoltam és oda súgtam neki.
-        Ha még egyszer így ki cseszel velem, és megpróbálsz megcsókolni, esküszöm, megkeserülöd, bogaram. Remélem érthető voltam. És most légy szíves induljunk vissza. – majd egy mi sem történt mosollyal az arcomon felálltam és elindultam az autómhoz.”



-        Ne vegyél rá mérget, Harwood! Ha tényleg nem fejezed be, feljelentelek szexuális zaklatásért, és itt a cégnél mindenki tudni fogja, hogy rám másztál, bogaram. További szép napot! – felkeltem, majd fogtam a táskám és otthagytam döbbent képpel és bementem az irodámba.

Idióta Harwood! Szóval, szerinte nem veszem komolyan ezt a munkát? Mégis kinek képzel ez? Hahhh… Öntelt majom!

Fújtattam egyet, majd bekapcsoltam a gépem és megnyitottam az e-maileket és böngészni kezdtem az interneten.
Mindenhol szinte csak Robert Pattinsonnal, meg a Twilight-os bagázzsal vannak elfoglalva. Szegények, mennyi lehetetlen pletyka. Nem lennék a helyükben, biztos nehéz így lehet így „élni”.
Nézzük, mi van még itt? Divat, egészség, zene.

„ Interjú Dj Aaron Davis-szel, az ifjú tehetséggel.

Mostanában egyre többet hallani a fiatal tehetségről, aki egyik pillanatról a másikra bukkant fel. Zeneileg tehetséges, fiatal, ráadásul igen jóképű, aki talán a tini lányok újabb kedvencévé válhat…”

Már megint egy média által kreált kis sztárocska.
Biztos ez is el van szállva magától… Inkább nézzük az e-maileket. Nah, érkezett is egy, de nem ismerem ezt az e-mail címet, HarryWood.
Nagyon szellemes.
Nah, lássuk, mit akar.

„Bogárkám,

Szóval, a cikk, amit egy hét múlva az asztalomon akarok látni, egy interjú lesz. Meggyőzött, hogy komoly feladatot is adhatok magának, hisz megállja a helyét. A papírokért fáradjon át az irodámba!

                                                                    Harwood.”


Ó, te neveletlen kretén.
Már átjönni is luxus? És mi ez a magázás?
Micsoda tapintatlan egy pasi.
De azért egy interjú? Már egyből a mély vízbe akar dobni?
Nah, nem mintha a farmos dolog jobban tetszene.
Még egy pár percig nézelődtem a hírek rovatban, azután kikapcsoltam a gépet, fogtam a táskámat, majd átmentem David irodájába.

Amikor befordultam a folyosón, épp egy fiatal férfi hagyta el az irodáját. Sajnos az arcát nem láttam, mert már háttal volt nekem. Viszont a hátsója nagyon formás… wáááóóó… és elég lazán mozog… Egy fekete farmer és egy fehér ing volt rajta, csuklóján bőr karkötők sorakoztak. Még így, hátulról is igazán szexi hatást kellett, azért ezt be kell vallani.
Végül eltűnt szemem elől, én pedig újra megindultam és beléptem az irodába.

-        Örülök, hogy idefáradtál, de mondd csak, nem tudtál volna azonnal jönni? – már megint mi baja van…

-        Most mi van már? Volt egy kis dolgom… - az interneten. Kuncogtam magamban, de szigorúan csak magamban.


-        Hát lehet, hogy ez fontosabb lett volna. Ugyanis az interjú alanyod volt itt. Sajnos nagyon húzós a beosztása, ezért sietnie kellett, csak az időpontot egyeztettük. Itt vannak a papírok, benne minden, amit tudnod kell. – majd elém tolt egy sárga mappát.

-        Most pedig mennem kell. Akkor jövő hét péntekre legyen az asztalomon a cikk, az interjúról. További szép napot neked is, bogaram. – felállt a székéből, majd nemes egyszerűséggel kisétált az irodából.

Megint hozza a formáját. Mindegy is, lássuk, ki lesz az „áldozat”. Kezembe fogtam a mappát, kinyitottam és elkezdtem olvasni.
A neve pedig…

2011. június 23., csütörtök

Édes Áldozat - 2. fejezet


Édes Áldozat - 2. fejezet 







/Amber/


Amint bezártam magam mögött a bejárati ajtómat, már rúgtam is le magamról a magas sarkúmat.
Hihetetlenül elegem volt már a mai napból. Nem elég, hogy anyuék minden egyes részletet tudni akartak a reggelemről, még Jodie is felidegesített. Komolyan hogyan gondolhatja, hogy tetszik nekem az a tuskó Harwood…?!
Bunkón viselkedik és fogadok, hogy egy igazi szadista alkat… Istenem, miért engem kell felügyelnie?! 
Másoknak kedves, okos és jó példaként szolgáló betanító társuk van, de nekem… neem… hát persze, hogy nem. De erős vagyok és kibírom! Csak ne nézne ki olyan veszettül jól…

Reggel, mikor a tükörbe néztem, egy határozott, erős nőt láttam, és mindezt egy igazi sztármosollyal nyugtáztam.
Majd elfordultam a tükörtől és gyorsan felkaptam a pultról a kocsi kulcsot meg egy almát, és már rohantam is le az autómhoz, hogy végre elkezdődhessen az első hivatalos napom az irodában.
Tegnap, mikor a megbeszélés véget ért, és már indultam volna ki a teremből, szembe találtam magam Daviddel - aki lazán az ajtónak dőlt, egy gonosz vigyorral a képén -. Mikor meglátta, hogy nézem, nagyobb lett a mosolya és kajánul csak ennyit mondott nekem:
„- Na, látod Bogaram, innentől lesznek érdekesek a dolgok. 
Éreztem, hogy elpirulok, éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa, de aztán rendeztem a vonásaimat és egy édes mosolyt villantva csak ennyit feleltem:
- Ahogy látom, gondjaid vannak a memóriáddal, bogaram, Amber Miriam Carrigan vagyok, tudod, akinek tartozol 4 fánkkal, és aki simán felnyomhat szexuális zaklatásért, ha nem hagyod abba a bogaramozást – mosolyogtam még mindig. 
Na, ettől aztán az arcára fagyott az a hülye mosoly. Pillanatnyi zavartsága után ismét felvette azt az utálkozó flegma arcát.
- Holnap reggel legyél itt nyolcra! – morogta még oda félvállról, mikor elindult a lift felé.”

Pontosan nyolc óra nulla-nullakor már az asztalomnál ültem és türelmesen vártam Davidet. Azt tudtam, még a tegnapi megbeszélésről, hogy cikkhez gyűjtünk anyagot, de hogy milyen témára számítsak, vagy, hogy interjúvolás lesz-e, arról fogalmam sem volt.

Körülöttem a többi újonc lelkesen csacsogott és megütközve hallgattam, hogy ők tudják, hogy hol, mit és pontosan kikkel kell csinálni. Szemét David!
De még mielőtt felkelhettem volna, hogy elmenjek beszélgetni a többiekkel- főleg azzal a kék szemű sráccal a kávéautomatánál -, azt vettem észre, hogy egy árnyék vetül az asztalomra. Felnéztem és Davidet láttam egy sima sötét farmerben és egy fehér pólóban. Most komolyan, ez nem egy munkahely?
Bár, ahogy végignéztem rajta, nem tagadom elkalandozott kicsit a figyelmem, de megtört a varázs, amint megláttam a gúnyos tekintetét.  Aztán se szó, se beszéd elindult a kijárat felé…
- Hé, hová mész?! – kiáltottam utána pár másodperccel később, mert nem igen úgy látszott, hogy vissza fog jönni. De semmi válasz. Hát szép! Még fussak is utána! Felkaptam a táskámat és a csokimat, amit még idefele az automatában vettem, és David után rohantam.
Csak a liftben értem utol - amit hozzáteszem, majdnem lekéstem -, de amint meglátott a csukódó liftből, megforgatta a szemeit és megállította az ajtót, hogy még beférjek rajta.
-      Kösz – mondtam neki lihegve, - közben a hajam is kiszabadult a szép kis kontyból, így kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, hiszen a hajamra nagyon kényes voltam.
De rögtön, amint megköszönten a „segítségét”, szembe is fordultam vele és mérgesen szuggerálni kezdtem. Kedvem lett volna egyszerűen leordítani a fejét, hogy képes volt megfuttatni, de a gond csak az volt, hogy nem csak mi ketten voltunk a liftben…
Ám, ő mit sem törődve a szúrós nézésemmel, konokul maga elé meredt és szótlanul végigvárta, amíg a lift meg nem érkezik a földszintre.
Amint a liftajtó kinyílt, az emberek kiözönlöttek, köztük ő is, én meg követtem. Hirtelen hátrafordult, így majdnem megint nekiestem.
- Próbálj meg nem nekem jönni. Igazán megköszönném – morogta -, egyébként hol áll a kocsid? 
Most rajtam volt a sor a meglepődésen.
– A kocsim? Hogy jön ez most ide? - De újra csak megforgatta a szemeit.
- Hát téged sem az eszed miatt vettek fel…
Kis hatásszünetet tartott majd újra megszólalt.
– Tudod általában kocsival szoktak az emberek eljutni egyik helyről a másikra – úgy magyarázott, mintha egy 5 évessel beszélne. – Tudod, az a nagy fém valami, aminek négy kereke van…
- Nem vagyok hülye! – vicsorogtam rá és már indultam is volna visszafele, mikor utánam szólt:
- Szóval akkor most már nem is akarsz cikket írni? Tudod, elegendő megfigyelés és információszerzés nélkül kíváncsi lennék, hogy mit hozol össze…
Kénytelen kelletlen visszafordultam és hitetlenkedve néztem rá. 
- Ha még itt akarsz dolgozni, akkor ajánlom, hogy gyere, vagy nem is érdekel, de ne húzd az értékes időmet! Van nekem jobb dolgom is, mint egy szeles kis ifjoncot betanítani.
- Szóval most információgyűjtésre megyünk? – tettem fel az egyszerű kérdést és közben próbáltam nem arra figyelni, hogy egyik részem szívesen hozzá vágta volna a táskámat..
- Jézusom, azt hittem már leesett… - válaszolt, közben hátrafordult és a parkoló irányába kezdett nézelődni. – Szóval, hol a kocsid?
- An ÉN kocsimmal megyünk?
- Miért, azt hitted az én benzinemet fogyasztjuk? Na, gyerünk, mutasd a kocsit és menjünk, mert bezár a hely – mondta miközben már ki is ment az épületből..  Na, szép.. Ez a nap is jól kezdődik…

Kénytelen kelletlen elvezettem a kocsimhoz és még azt is el kellett viselnem, hogy beültettek a saját kocsim utas ülésére.
Pufogva ültem végig a közel fél órás utat és kezdtem egyre jobban elsápadni, mikor egyre kietlenebb vidékek felé mentünk.
Ugye nem akarhat bosszút állni a tegnapi „vitánk” miatt? Nem, nem… annál azért kulturáltabb embernek képzelem.
Az út további részét a csokimnak szenteltem és jóízűen eszegettem.
Kicsit sem érdekelt, hogy illene őt is megkínálnom. Még kedves is legyek vele? Ugyan már!
Épp az utolsó harapásnál tartottam, mikor megérkeztünk. Kinéztem az ülésem felöli ablakon és szó szerint megakadt a csoki a torkomon a meglepődöttségtől. 

Visszavonom, hogy nem képes bosszút állni…
- Egy farm?






írta: Aennie


2011. június 17., péntek

Édes Áldozat - 1. fejezet

Sziasztok!

Szóval, megvan a cím, és megvan az első fejezet, amit én (Pixiee) hoztam nektek! J
A fejezetek felváltva íródnak, így a következőt Aennie fogja hozni.
Frisselések csak hetente lesznek, így legközelebb jövő hétvégén lesz fent a 2. fejezet.
Remélem, elnyeri majd tetszésetek a történetünk és továbbra is olvasni fogtok. :D
Nem is húzom tovább!
Kellemes olvasástJ

Puszi: Pixiee


Édes Áldozat – 1. fejezet





/Amber/

A telefonom hangos csörgésére ébredtem. Ki az, aki fent van már ilyen korán, még aludni sem hagyják az ember lányát? Egy sóhaj hagyta el a számat, majd csukott szemmel keresgélni kezdtem az éjjeli szekrényemen. Hát igen! Még félig alszom!

-  Igen? – Nagyon remélem, hogy életbevágóan fontos dolog miatt hívnak. Közben még elnyomtam egy ásítást is.

-  Amber, kicsim! Jó reggelt! Hogy vagy? – Jézusom! Most komolyan, ezért kellett fel hívnia? Ilyen korán, de hánykor is? Majd az órára néztem, ami hajnali fél 7et mutatott.

-  Anya! Neked is jó reggelt! – Nyomtam meg a jó szót ironikusan.

-  Most tényleg ez miatt hívtál fel hajnalok hajnalán? – Felültem az ágyban, meg dörzsöltem a szemeim, majd próbáltam ébren maradni.

-  Igen, kicsim! Apáddal sok szerencsét szeretnénk kívánni az első napodhoz! Biztosan minden rendben lesz majd!

-  Köszönöm, anyu! Mond meg apunak, hogy puszilom. Majd munka után beugrom hozzátok és mindent elmesélek – az én anyukám, nem tudok haragudni rá. Úgy is mire még elkészülök, az egy kész harci menet lesz, és mire még beérek… Mégis csak jó, hogy anya felhívott.

-  Rendben, drágám! Akkor délután találkozunk és még egyszer sok sikert! Szia!

-  Köszönöm! Szia, anya! – Leraktam a telefont, majd kiugrottam az ágyból.

A fürdő felé vettem az irányt, lezuhanyoztam, felöltöztem, összeszedtem a cuccaimat, belepakoltam a táskámba, majd lementem a konyhába és főztem egy adag kávét. Közben gyorsan összeütöttem egy kis reggelit. Miközben megreggeliztem, írtam egy üzenetet Jodie-nak, hogy este ugorjon be, mert majd kibeszéljük az első munkanapomat.
Most fél 8 múlt.
Szóval még van egy fél órám, hogy beérjek időben. Lepakoltam az asztalról, még összeszedtem pár apróságot és már a kocsimban ültem.

Gondoltam útközben beugrom a Starbucks-ba és veszem pár fánkot, hogy ne kelljen szaladgálnom. Leparkoltam, majd bementem.
Oda sétáltam a pulthoz és leadtam a rendelést. Már vagy tíz perce ott álltam, mire kihozták, pedig csak négy fánkot kértem. Értem én, hogy nagy a sor, meg ilyenkor reggel sokan mennek munkába, de akkor is. Már csak pár percem van, hogy beérjek. Fantasztikus! El fogok késni az első napomon!

Gyorsan kifizettem a fánkjaimat, majd gyors léptekkel távoztam is. Viszont oda fenn még mindig nem akarják, hogy jó legyen az első napom, ugyanis amilyen nagy hévvel csörtettem ki a kávézóból, beleütköztem valakibe. Természetesen a fánkok kiborultak a dobozból, ráadásul még ez a pasi is itt ordibál.

-  Nem tudsz a lábad elé nézni? Nem látsz, bogaram? – Kérdezte, de inkább üvöltötte az idegen. Mit ordibál itt nekem? Nem az ő fánkjai mentek tönkre, és különben is, miért nem figyel oda jobban ő is.

-  Már bocsánat, de te is igazán szétnézhetnél, amikor közlekedsz! – Fújtatva dobbantottam egyet a lábammal és elindultam a szemetes felé kidobni a fánkokat. -  Az én fánkjaim mentek tönkre! Jesszus! – Folytattam, majd gyilkos pillantásokat lövelltem felé. Talán, ha más körülmények közt futok vele össze még jóképűnek is nevezném, de most csak a „merénylőmet” látom benne.

-  Talán egy kicsit tovább kéne látnod a fenn hordott orrodnál, bogárka – vágott vissza. Azt hittem egyből elmegy majd, amilyen sietősen toporgott, de még morgott valamit az orra alatt és belépett az üzletbe.

Csodás! Ide sem jövök többször! Micsoda faragatlan tuskó!
Azzal én is otthagytam a helyet, beszálltam a kocsimba, majd az iroda felé vettem az irányt. Még szerencse, hogy nem kaptak el, mert akkor, tuti megbírságoltak volna gyors hajtásért.

Szerencsémre, épp, hogy csak beértem időre. Gyorsan beléptem az épületbe, oda köszöntem a portásnak és beszálltam a liftbe. Amikor felértem a harmadikra, ott is gyorsan végig csörtettem a folyosón, mindenkinek oda köszönve, és beléptem az irodámba.

A cuccaimat kipakoltam az asztalra, elrendezgettem az iratokat és a székembe süppedve hangosan kifújtam az eddig bent tartott levegőt.

Próbáltam lenyugodni! Már bent vagyok és nem késtem el.
A megbeszélésig, vagy eligazításig még volt tíz percem.
Mintha láttam volna egy automatát a folyosón. Gyorsan kislisszoltam és csakugyan ott volt.

Vettem egy kis csokit, meg egy üveg ásványvizet. Megfordultam, és hirtelen megint neki ütköztem valakinek. Ezt nem hiszem el! Nem csap a villám, kétszer ugyan oda. Vagy mégis?

-        Elnézést! Nem akartam… - és amint felpillantottam torkomra forrt a bocsánatkérésem is. Egyből elöntötte agyamat a düh.

-        Te? – kérdeztük egyszerre.

-        Mit keresel itt? – Kérdeztem meg sem várva a reakcióját.

-        Chh.. még hogy én? Én itt dolgozom, bogaram. Te mit keresel itt? – Kérdezte nem kevés gúnnyal a hangjában.

-        Képzeld, én is! – Tartottam a pillantását.

-        Hát azt látom… azon dolgozol, hogyan lökj fel mindenkit, aki az utadba kerül… - egy fintorral ajándékozott meg a mondat végén.

-        Ne kend rám megint, te is ugyanúgy szétnézhetnél, ha nem épp az egóddal lennél elfoglalva!  – Ebben a pillanatban még az sem érdekelt, hogy talán a főnököm vagy az egyik felettesem.

-        Na, jó! Nincs nekem időm az ilyesmire. Látjuk még egymást, bogaram – válaszolta miközben nem titkolva végig nézett tetőtől talpig, majd a végén egy gúnyos vigyort küldött felém megint, és ismét csak eltűnt. Már megint ez a bogaram szó. Pfuj! Még a hideg is kiráz tőle. Micsoda egy öntelt majom!


Visszamentem az irodámba, leraktam az asztalra a csokit, meg az ásványvizet és elsiettem a tárgyalóba. Legalább onnan ne késsek már el. Pár percre rá el kezdtek szállingózni az emberkék, majd az igazgató is megérkezett.
Tartott egy kisebb eligazítást, hogy melyik újonc, - mint én is -, ki mellett fog dolgozni egy hónapig. Az igazgató most rám pillantott és én következtem.

-        Miss Carrigan! – Rám pillantott a szemüvege fölül és ő is alaposan végig mért. Erre csak a szemeim forgattam. Férfiak!

-        Az ön segítője David Harwood lesz – majd folytatta is tovább a beosztásokat. Tekintetemmel el kezdtem keresni Davidet, hátha jól tippelem meg, ki az. Miközben az arcokat pásztáztam, szemem megakadt a merénylőmön, aki a tárgyaló asztal másik végében ült, és egy veszélyes és mindent tudó vigyor terült szét az arcán. Én pedig rá öltöttem a nyelvemet, válaszképpen. Nem igazán jártam sikerrel a keresésben. Így megkérdeztem a mellettem ülő férfit, hogy ki az a David.

-        Elnézést, meg mondanád, melyikük David Harwood? – Hajoltam közelebb és csak suttogva kérdeztem meg.

-        Persze. Ott ül – suttogott vissza, majd tekintetemmel az övét követtem, és megpillantottam, kin pihentette meg szemeit. Francba! Szitkozódtam magamban.

-        Ő az? – Kérdeztem tőle ismét közelebb hajolva. Kétségbe esett arcom láttán egy jót mosolygott rajtam, majd ő is közelebb hajolt.

-        Igen, ő az, teljes valójában – válaszolta, majd figyelmét ismét a nagy főnöknek szentelte.

Istenem, mivel érdemeltem én ki ezt a nagy „szerencsét”? Feleslegesen tettem fel ezt a kérdést, de azért próbáltam megemészteni a helyzetet, ami cseppet sem volt kedvemre való. Az eligazítás még fél óráig zajlott. Mindenki meg tudta, kivel fog dolgozni az első hónapban, meg kaptuk a cikkeket és mindenki ment a dolgára. A tárgyalóból kifele menet egy gonosz vigyorral találtam szemben magam.
Már előre láttam, hogy ez nem lesz egy könnyű menet…

/Írta: Pixiee Scott/

Ha elolvastad és tetszett is,
Akkor örülnénk neki,
Ha megtisztelnél pár sorral! :D
Köszönjük! ;) Aennie és Pixiee

2011. június 3., péntek

Szavazás, avagy amiért igazán megéri ;)

Sziasztok! :D


Aennie és Pixiee, azaz Mi úgy döntöttünk, megpróbálkozunk egy saját, közös történettel.


Arra gondoltunk, hogy megadunk pár dolgot az első két fejezetből, és a megadott információk alapján Ti adhattok címet a történetnek.
A Címeket egy bizonyos határidőig küldhetitek be az e-mail címünkre. Amikor minden játékos elküldte az ötletét, szavazásra bocsátjuk az oldalon.
És, hogy tétje is legyen azért, akinek a Címe elnyeri tetszéseteket, megkapja előre az első fejezetet.
Reméljük, tetszik az ötletünk, és sokan benne lennétek!
Nagyon örülnénk neki, ha minél többen részt vennétek benne.
Sok sikert kívánunk!

Az e-mail cím a következő:

 
Üdv.: Aennie és Pixiee





A közös történetünk rövid ismertetője: 


Amber végre megkapta élete munkáját. Ám minden jóban van valami rossz: ebben az esetben pedig az arrogáns és a végletekig nyers munkatárs, David.  És hogy minden bonyolódjon, megadatik a lehetősége a lánynak a kiugrásra, mégpedig a feltörekvőben lévő, betiltandóan szexi Dj Aaron Davis személyében. Vajon az Éden vagy a Pokol lesz az, ami végig fogja kísérni Amber sorsát? Tarts velünk, és tudd meg!


Részletek a történetből: 


„Fantasztikus!  El fogok késni az első napomon! Gyorsan kifizettem a fánkjaimat, majd gyors léptekkel távoztam is. Viszont oda fenn még mindig nem akarják, hogy jó legyen az első napom, ugyanis amilyen nagy hévvel csörtettem ki a kávézóból, bele ütköztem valakibe. Természetesen a fánkjaim kiborultak a dobozból, ráadásul még ez a pasi is itt ordibál.
-  Nem tudsz a lábad elé nézni? Nem látsz, bogaram? – kérdezte, de inkább üvöltötte az idegen. Mit ordibál itt nekem? Nem az ő fánkjai mentek tönkre, és különben is, miért nem figyel oda jobban ő is.
-  Már Bocsánat! Te is igazán szétnézhetnél, amikor közlekedsz! – fújtatva dobbantottam egyet a lábammal és elindultam a szemetes felé kidobni a fánkokat.
-  Az én fánkjaim mentek tönkre! Jesszus! – folytattam, majd gyilkos pillantásokat lövelltem felé. Talán, ha más körülmények közt futok vele össze még jóképűnek is nevezném, de most csak a „merénylőmet” látom benne.
-  Talán egy kicsit tovább kéne látnod a fenn hordott orrodnál, bogárka. – vágott vissza. Azt hittem egyből elmegy, de még morgott valamit az orra alatt és belépett az üzletbe.”


„- Na látod Bogaram, innentől lesznek érdekesek a dolgok.  Éreztem, hogy elpirulok, éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa, de aztán rendeztem a vonásaimat és egy édes mosolyt villantva csak ennyit feleltem:
- Ahogy látom, gondjaid vannak a memóriáddal, bogaram.  Amber Miriam Carrigan vagyok, tudod, akinek tartozol 4 fánkkal, és aki simán felnyomhat szexuális zaklatásért, ha nem hagyod abba a bogaramozást. – Mosolyogtam még mindig.  Na ettől aztán az arcára fagyott az a hülye mosoly…”