Édes Áldozat - 5. fejezet

5. fejezet

Akármennyire is meglepődtem, úgy kaptam a telefonom után, mintha életmentő lenne, és kirobogtam az utcára, ott hagyva a két jómadarat.

-        Szia! – köszöntem a telefonba.

-        Szia, Amber! Zavarlak? – köszönt a vonal másik végén Matt.

-        Nem, mond csak nyugodtan. – Most muszáj másra terelni a gondolataim, és nem épp a bent tartózkodó két férfira.

-        Köszi. Figyelj, csak, Jodie-ról lenne szó. Szerintem már mesélte, hogy összevesztünk… Szóval arra gondoltam, ha ma ráérsz, akkor beülhetnénk valahova, szeretnék kérni egy szívességet. Persze, ha benne vagy… - Na, nem épp erre számítottam.

Ezt most, hogy kellene értenem? Hogy beülhetnénk valahova? Mert nem kicsit úgy hangzott, mintha… Dehogy is! Biztos csak beszélgetni szeretne, és én gondolok bele többet.

Chh… Ez is csak azé az idióta David hatása.

-        Felőlem… Rendben, délután ráérek.

-        Oké. Majd még, hívlak, hogy hol és mikor. Még egyszer köszönöm! Ja, és kérlek Jodienak ne szólj semmit… Akkor majd találkozunk. Szia!

-        Öhm… oké. Szia! – köszöntem el én is, majd a vonal megszakadt. Na, jó! Most már tényleg nem értem.

Sóhajtottam egy nagyot, majd visszaindultam az üzletbe. Nyugi, Am! Minden rendben lesz.

Amint beléptem, szemeimmel Davidet és Aaront kezdtem keresni, majd meg is találtam őket egy belső asztalnál beszélgetve.

Mi a manó?

Na, hajrá, Amber! Csak nem szedi le a fejed, David.

Még egyszer nagy levegőt vettem és elindultam feléjük.

-        Sziasztok! – köszöntem nekik, mire mindketten rám néztek.

-        Szia! – köszöntek egyszerre, majd Aaron kihúzta a mellette lévő széket, így csatlakoztam hozzájuk. Na, gyorsan essünk túl rajta.

-        Figyelj, David! Ne haragudj, hogy nem vittem…

-        Ugyan, hagyd csak! Semmi gond, Amber. – Szólt közbe David, amit egyáltalán nem értek.

Hisz eddig mindig lehordott, ha csak 2 percet is késtem, és sosem hív a rendes nevemen. Ó, értem már, Aaron miatt. Jól van, akkor, ha miatta elnézőbb velem, hát használjuk is ki.

-        Köszi, főnök. – Rákacsintottam, majd egy bájos mosoly kíséretében Aaronhoz fordultam.

-        Szóval, Aaron. Nem félsz attól, hogy a rajongó tini lányok észrevesznek, és leleplezik a nagy álruhád? – Kérdésemre felém fordult, és egy szívdöglesztő mosolyt villantott, amitől pulzusom az egekbe szökött. Na, jó! Létezik egyáltalán ilyen? Még hirtelen melegem is lett.

-        Ó, hát igen. Tudom, nem épp a legjobb összeállítás a kapucni és napszemüveg párosítás, és már unalmas is, de nincs más. Nincs véletlen nálad egy új arc? – Kérdezte, miközben belekortyolt a kávéjába.

Letette az asztalra, majd közelebb hajolt hozzám, és úgy vigyorgott rám. Hűűű, micsoda kék szemei vannak. Olyan égszínkék, igéző szemek. Az enyém még csak a nyomába sem érhet, sőt, néha még olyan, mintha zöld lenne kék helyett.

-        Hát, azt épp a szobámban hagytam, de, ha akarod kezelésbe vehetlek? – Majd én is közelebb hajoltam hozzá és megejtettem egy csábos mosolyt.

Mondanom sem kell, a várt hatás nem maradt el. David félre nyelte a forró csokiját, szinte majd megfulladt, Aaron pedig a pillanatnyi meglepődöttségén túllépve még jobban vigyorgott rám, szája szinte a füléig ért. Nah, nesze neked Harwood! Tapsoltam magamban.

-        Hm, megfontolandó ajánlat. Szavadon foglak. – Felelte Aaron, majd ujjaival hajába túrt, mire barna tincsei össze vissza, álltak, ami még szexisebbé tette őt.  Na, jól van Am, lődd le magad. Ő is csak egy sztárocska, ráadásul az interjú alanyod.

-        Hát, haver! Gratulálok, belevaló egy csaj az asszisztensed. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom az interjút! – Mondta Aaron, de egész végig engem nézett, amitől bevallom, zavarba jöttem.

De legalább Davidet sikerült felidegesíteni, már megérte felkelni ezen a napon is.

Most vagy flörtöltünk Aaronnal, vagy csak alapjáraton így beszél, és csak én gondolok kétértelműséget a szavai közé, mert egyszerűen nem tudom róla levenni a szemeim? Fantasztikus! Már magamon sem tudok kiigazodni.

-        Köszi, Aaron! Biztos vagyok benne, hogy mindig maximális teljesítményt nyújt majd… a munkájában. – David kijelentésére köpni - nyelni nem tudtam.

Na, jó! Azt hiszem, ezt tuti nem értettem félre. Direkt fogalmazott így, csak, hogy bosszantson. Ó, de ebből nem eszel, bogaram. Ha te így, akkor én is.

-        Ó, ebben biztos lehetsz. Minden téren maximalista vagyok. – Az első mondatnál Davidet néztem, majd a 2-nál Aaron felé fordultam. Mire visszapillantottam Davidre, tisztára elsápadt. Siker! Ezt a csatát én nyertem. Majd felálltam az asztaltól, mire a fiúk is felpattantak.

-        Akkor majd még hívlak az interjúval kapcsolatban. Szia. – Köszöntem el tőle, majd hozzá hajoltam és adtam neki egy puszit.

-        Rendben, várom a hívásod. Szia! – Ő is elköszönt és viszonozta az előbbi puszit, így ő is arcon puszilt.

Éreztem bőrömön a leheletét és az illatát is, ami édes egyveleget keverve bódított el egy röpke pillanatra, majd elhajoltam tőle, és David felé fordultam.

-        Akkor majd az irodában találkozunk, főnök. – Az utolsó szót jól kihangsúlyoztam, majd hozzá is odaléptem, mintha neki is puszit akarnék adni, amit el is hitt, mivel arcával közelíteni kezdett felém. De nekem eszem ágában sem volt ezt az öntelt barmot puszilgatni, ugyan! Nemes egyszerűséggel elhajoltam az asztal fölé, és elvettem a forró csokiját a fánkokkal együtt.

-        A fánkokat majd nem elfelejtettem… - rávigyorogtam Davidre, aki lefagyva és vörös fejjel bámult, majd rákacsintottam Aaronra és kilibbentem az üzletből. De még annyit hallottam, hogy Aaron ezt mondja Davidnek:

-        Nem semmi egy nő…

A nap további része eseménytelenül telt. Amikor David visszaért az irodába, már előre vártam, mikor jön oda, hogy piszkáljon, de elmaradt. Egész nap az irodájában volt és ki sem dugta az orrát.

Matt írt egy üzenetet, hogy hol és mikor találkozzunk.

A találkozó előtt még volt egy órám, így haza szaladtam letusolni és átöltözni valami kényelmesebb cuccba.

Matt már ott ült a kávézóban, amikor odaértem, pedig most időben jöttem.

-        Szia! Sokat késtem?  - köszöntem neki, mire felállta és adott egy puszit.

-        Szia! Dehogy is! Pár perce érkeztem. Foglalj helyet, kérlek. – mutatott a szemben lévő székre, majd leültem én is.

Miután a pincérnő felvette a rendelésünket és kihozta, Matt totál ideg volt, és állandóan az ujjaival babrált.

-        Valami baj van? Miért akartál találkozni velem? – közben belekortyoltam a kávémba.

-        Nem, nincs semmi… Igazából a segítséged szeretném kérni valamiben. – Nézett rám várakozóan, mire feleszméltem, hogy válaszolnom kéne.

-        Ohh, persze. Segítek, amiben tudok. Na, mesélj! – Bár egy kicsit féltem, vajon miben kellene segítenem, főleg, hogy Jodie nem is tudhat róla.

-        Szóval, arról lenne szó, hogy… - és mire a végére ért, egy hatalmas vigyorral ültem a képemen, és totál be voltam zsongva.

-        Na? – kérdezte, most már ő is mosollyal az arcán. Az előbbi zavarának és idegességének már nyoma sem volt.

-        Benne vagyok! Számíthatsz rám! – Erre már vigyorgott, majd belecsaptam tenyerébe, és neki láttunk a tervünk kivitelezésébe.

/írta:Pixiee/