Édes Áldozat - 4. fejzet

Édes Áldozat

4. fejezet
(Írta: Aennie) 


/ Amber/

… Aaron Davis. Hogy ki?! Na neeem… Az, aki az előbb ment ki David irodájából.. az Aaron Davis? Akinek a hátsóját olyan élvezettel bámultam? Na ne…

Még emésztgettem a hírt. Fogalmam sem volt, hogy mit is gondoljak. Annyira ismertem már a sztáremberek viselkedését.. és komolyan nem hiszem el, hogy David talán tudtán kívül, de megint kicseszett velem. Született tehetség, ha a kínzásomról van szó.

Átnéztem az iratokat miközben az asztalomhoz sétáltam. Néztem a fotóit és valahogy olyan furcsa érzésem volt. Megnyerő, markáns arc, gyönyörűen kék szemek… De mind hiába, ha egy kiállhatatlan személy van ezek mellet.

Nagylevegő, kifúj.. Majd csak túlélem.. Végül is: csak egy interjú.

Na mindegy – gondoltam magamban, majd elsétáltam a folyosó végén lévő nagy víztartályhoz, és már épp öntöttem volna magamnak egy jó adagot, mikor elkezdett rezegni a telefonom.

Rögtön odaraktam a műanyag poharamat a titkárnőpultra, közben próbáltam előhalászni a táskámból az apró készüléket. Miután sikeresen kivettem, megállapítottam, hogy ki a hívó: Jodie volt az. A pulton lévő vezetékes telefon mellé könyököltem és úgy vettem fel a mobilomat.

- Jodie? Valami baj van?  - Tudtam, hogy tudja, hogy munkaidőm van még. Elképzelni sem tudtam, hogy miért hívott, de már kezdtem ideges lenni. Volt egy rossz előérzetem.

- Az a hülye Matt.. Összevesztünk… és és.. Elment. –  Hallottam, ahogyan a vonal másik végén felzokog.

- Jól van Jodie, nyugodj meg. Hol vagy most? Oda megyek – jelentettem ki határozottan.

- De biztos? Tudom, hogy még dolgozol..

- Ne törődj vele, majd megoldom – vágtam a szavába. Már előre borsódzott a hátam, hogy Daviddel beszéljek…

- Hát, ha nem nagy gond.. a parkban leszek – szipogott.

- Rendben, 10 perc és ott vagyok. 

- Oké és... Köszönöm. Szeretlek Amber.

- Én is téged. Szia!

- Szia! – mondta halkan Jodie.

Hát rendben Amber, Jodiért mindent. Már raktam volna vissza mobilt a táskába, mikor éreztem, hogy a könyökölök valamin. Ajaj.. Nos, csak a céges vezetékes telefon volt.. hevesen dobogó szívvel szétnéztem, de megnyugodtam miután láttam, hogy senki sem látott meg.

Gyorsan visszamentem az asztalomhoz és összepakoltam a mappa tartalmát, a többi cuccomat, a táskámat és a kardigánomat, majd nagy levegőket véve elindultam David irodája felé. Oké. Már csak egy jó kamu-fedősztori kéne.

Bekopogtam, bár a homályosított üvegajtón keresztül láttam, hogy egyedül van bent és a laptopon ír valamit.

- Igen? – szólt ki, közben pedig ellökte magát az asztaltól és a nyíló ajtó felé fordította a figyelmét. Érdeklődve figyelt rám, mikor látta, hogy ki is jött be hozzá. Aztán az arcán egy fura mosoly jelent meg és a zöld szemei gonoszan megcsillantak.

Az ajtóban megálltam és elkezdtem beszélni.

- Khm… - kezdtem kicsit bizonytalanul – arra gondoltam, a heti feladatommal kapcsolatban, hogy .. különböző nézőpontból kellene megírnom és ezekhez az emberek véleménye kell, tehát… arra gondoltam, hogy most elmehetnék kérdező körútra . Hiszen tudod a Dj-k nagyon népszerűek és biztosan sokan ismerik Aaront, és így az interjú elé rakhatnék egy összefoglalót róla– daráltam el egy szuszra.

Hát David elég érdekesen nézett az biztos.

- Szóval azt akarod, hogy elengedjelek?  Próbáltam egy mosolyfélét kierőltetni magamból miközben igent mondtam. Fontoskodó arcot vágott – ami miatt egy kisebb röhögő görcsöt kellett visszafojtanom -, felsőhajtott és a szemembe nézett.

- Hm… Hát, egy feltétellel.

- Öö, rendben. Ötletem sem volt, hogy mit akarhat… Bár, pfúj..inkább nem hagyatkoznék a perverz képekre a fejemben.  végül is.. nem titkárnő vagyok, az istenért..  Láthatta rajtam a tanácstalanságot, mert önelégültem a rövidre nyírt barna hajába túrt, ezzel egyetemben szépen hátradőlt az irodai székében. Vigyorogva kezdett el beszélni.

- Hozz nekem holnap reggel két csokis, egy porcukros és egy vaníliás-áfonyás fánkot. Ja és egy erős expresszót.. és mondjuk, egy kis narancslevet sem utasítanék vissza..  Na ne.. most komolyan ételhordónak néz?! Na ebből nem kapsz, te..

- Mielőtt még elutasítod az alkut, gondolj bele, hogy az a te nagy ötleted már a parkban vár…

- Heh? – Ennél értelmesebbet nem tudtam kinyögni..  Mégis honnan a fenéből tudná …?

- Máskor, mikor telefonálsz, ne nyomd le a könyököddel a hívás gombot..mert tudod, előfordul, hogy a másik fél felveszi. Főleg ha az 5-ös hívógombot nyomod be, mert az én vagyok, bogaram – kacsintott felém. Rohadéék! Kihallgatott!

- Fél nyolcra kérem a fánkokat és a kávét, bogaram. Igazán édes vagy  – mosolygott önelégülten felém. Rohadj meg David! Őszintén mondom, hogy rohadj meg!  Duzzogva feltéptem az ajtót és kirohantam a nagy folyosóra, onnan pedig egészen a liftekig.

 A parkolóban már rendeztem az arcvonásaimat. Gyorsan beültem a kocsiba és már mentem is a park felé. Elég nagy utat kellett megtennem, mert a park, ami mellett Jodie lakott a város kicsit elhagyatottabb részén volt, de olyan gyorsan mentem, amennyire csak bírtam. Már nem zsörtölődtem magamban David miatt, nem… mert azokban a percekben Jodie-ra kellett ráhangolódnom.

A park mellett - kicsit manőverezve ugyan – de leparkoltam és indultam is egyből a szokásos helyünk felé. Amióta csak ismerem Jodiet, mindig, ha valamelyikünknek baja volt, a park egy eldugott részéhez mentünk, a mi kis padunkhoz. Alig fért el rajta két ember, de talán éppen ezért a hibájáért szerettünk bele.

Siettem, ahogyan csak tudtam és csakhamar oda is értem.

A barátnőm ott ült a padon összeroskadva és nagyban törölgette a szemét egy agyonhasznált papírzsepivel. Összeszorult a szívem…

- Jaj Jodie.. – odaültem mellé, szorosan átöleltem. Erre elkezdett újra zokogni.. Erősem belém kapaszkodott és csak rázkódott a sírástól. Mint kiderült, Mattel már tegnap összeveszek. Mert Matt szerint túl sokat dolgozik – Jodie fotós, ő, de nem is akármilyen – és ezen ment a veszekedés. Matt még az este elviharzott, és Jodie a hívása előtt pár perce látta az egyik stúdiós munkatársnőjével kijönni egy házból. És most kétségbe van esve, mert azt hiszi, hogy megcsalták. Másként ismerem én Mattet, és szinte biztos vagyok benne, hogy félreértés az egész. Ezt meg is osztottam később barátnőmmel, mikor már kissé megnyugodott. De ő másképp vélte:

- De nem Amber. Te nem láttad őket! Az a hülye.. – láttam, hogy már a szitokszavakat keres, de végül is inkább hagyta - .. nő, úgy mosolygott. Érted Amber? Úgy! És Matt is visszavigyorgott! Istenem én ezt nem akarom…

- Nyugi, biztos lesz rá egy jó magyarázata…

- Magyarázat? Cöh, nem érdekel – makacskodott. Aztán a másik pillanatban újra lefelé görbült a szája és csak azt hajtogatta, hogy nem akarja elveszíteni…

Az egész délutánt Jodie-val töltöttem a parkban, majd hazakísértem és újabb lelki tanácsokat adva, bizakodóan hagytam ott. Egyfolytában csak rájuk tudtam gondolni… Az nem lehet, hogy ők szétmenjenek. Igaz, hogy nincsenek évek óta együtt, de csak úgy süt róluk a szerelem. Vagy csak én képzelem bele? Hát nem hiszem. De Mattet sem értem. Miért ment el? Nem hiszem én, hogy csak az az igazság, amit Jodie nekem elmondott. Biztos vagyok benne, hogy van még valami a háttérben. De a kérdés már csak az: Miért nem mondott róla nekem Jodie semmit? Mindig mindent megbeszélünk..

Kora reggel, azaz 7 órakor ébresztett az ébresztőm, és bár kedvetlenül, de felkeltem. Akkor jutott eszembe, hogy David miatt még a Scisorsba és fánkokat meg mit is? Ja igen, kávét kell vennem.. Kávé, ó hogy én most mennyit adnék egy jó kávéért…!

Nagyon siettem – mint az utóbbi napokban már sokszor -, hogy el ne késsek, mert semmi kedvem nem volt megint David morgását hallgatni, na meg a többiek véleményezését rólam. Szóval inkább a gyorslépésben közeledtem a hangulatos Scisors felé. Megnyugodtam, hogy csak két ember állt előttem. Talán.. talán ha sietek, akkor nem is kések el. Hát 5 perc múlva már a talán átment egy igen határozott biztosra, csak az a baj, hogy a késést illetően.. Biztos, hogy elkések.. Nem igaz, hogy ilyen lassú a kiszolgálás…

Várakozás közben végigpörgettem magamban a tegnap estét. Annyit leszögezhetek, hogy nem ez az éjszaka volt életem legpihentetőbb, alvással töltött éjszakája.

Szinte végig a telefonon lógtam, hiszen hol Jodie hívott engem, hol én őt. Én azért hívogattam, hogy le-, illetve megnyugodott-e már, ő meg azért, hogy nyugtassam meg. Minden meggyőző erőmet bevetve is csak hajnali kettő körül jött az az idő, amikor már lelkiismeret furdalás nélkül tudtam letenni a mobilomat. Körülbelül a mozdulat után rögtön bele is ájultam az ágyamba, olyan fáradt voltam. Bele sem mertem gondolni, hogy milyen kialvatlan lehetett az arcom…

Már 10 perc is eltelt az üzletbe való bejövetelem óta, mikor már hangosan kopogtam a cipőm sarkával és minden második pillanatban az órámra sandítottam. Valószínűleg ezen cselekedeteim kezdték idegesíteni az előttem álló pasit – hátulról nézve olyan húszas, harmincasnak tippeltem volna -, mert megfordult. A kapucnija a fejére volt húzva és egy elég széles napszemüveg takarta a szemeit, a haja pedig egészen aranyosan fel volt zselézve. Egészébe véve rejtélyes kinézet ellenére egészen barátságosnak tűnt. Főleg a szája sarkában bujkáló mosolya miatt. Én is elmosolyodtam majd lesütöttem a szemem, de rögtön fel is kaptam, mikor az ismeretlen megszólalt:

- Siet valahova? – Jaj, olyan édes volt azzal a mosollyal az arcán.

- Hát, sietnék, de ahogy látja, ez reménytelen ügy. Meg már úgy is elkéstem. Már mindegy.

- Ó, sosem mindegy. Tudja mit? Én nem sietek, jöjjön csak elém.

Nagyokat pislogtam, a mosolyom szélesebb lett és bár nem akartam, de a bíztatására elfogadtam az ajánlatát, tehát ő úriember módjára előrébb engedett. Így pont én következtem.

Kikértem a négy fánkot – bár nem emlékeztem arra pontosan, hogy milyenek is kellenének, így improvizáltam – és két kávét, mivel én is kértem magamnak. Kifizettem és már siettem is ki az üzletből, mikor utánam szólt a kedves idegen:

-  Hogy hívják? – jött gyorsan oda mellém.

- Amber Miriam Carrigen  – nyújtottam felé a kezem. Ezen kicsit meglepődött, de megfogta a kezem és közölte azt a tényt, ami engem teljesen letaglózott.

- Aaron Davis, szolgálatára.

Aztán több dolog is történt egyszerre. Elkezdett rezegni a mobilom, a boltba belépett a kissé dühös kinézetű David, aki meghökkent, mikor meglátta, hogy épp az interjúalanyom fogja a kezem. Kínomban gyorsan elengedtem Aaront, és inkább a mobilom után kerestem, de amire végképp nem számítottan, az pedig nem volt más, mint Matt neve a kijelzőmön.

- Jézusom, mi van itt?!