Édes Áldozat
Sziasztok!
Először is BOCSÁNAT!BOCSÁNAT, hogy ennyit késtem a frissel, de minden összejött. KOMOLYAN! Most nem kifogásokat keresek, de munka, család, suli... Tudjátok, milyen ez...
Sajnálom, hogy semmi jelet nem adtam, legalább a friss várható időpontjával kapcsolatban, de időm nem volt ilyenekre, sajnos :/
De most itt a friss, és ígérem, megpróbáljuk erőnktől telhetően hozni a fejezeteket, Aennievel.
Nem mindig lesz egyből, mert mindkettőnknek húzós most az időbeosztása az egyetem miatt, de igyekszünk.
(Nézzétek el a helyesírási hibákat, még nincs bétánk)
Szóval jelentkezőket várunk. ;) Fontos lenne :)
Jó olvasást!
Puszi: Pixiee
"Az Interjú"
Édes
Áldozat – 7. fejezet
Ijedtemben
akkorát ugrottam, hogy majdnem leütöttem a táskámmal a mögöttem álló személy
fejét. Nem csoda! Hisz a gondolataim egészen máshol jártak…
- Megijesztettelek?
– Kérdezte tőlem Aaron, egy hatalmas vigyorral a képén.
- Áááá,
de hogy is, csak majd nem kaptam egy kisebb szívrohamot. Miért kell sötétben az
ember mögé settenkedni? – Már egy kicsit csillapodott a zihálásom. Meg
igazgattam a ruhám, a táskám pedig visszavettem a vállamra, ami a nagy
„incidens” közben kirepült a kezemből.
Most
vettem csak szemügyre, hogy mit visel.
Egy
sötét farmer volt rajta, egy csizmával, ami inkább illett egy western filmbe,
mint egy Dj-hez.
Fölül
egy kék inget viselt, ami kiemelte a nagyközönségre váró finomabb részleteket,
izmos felsőtestén.
Nem
volt az, az izompacsirta típus, de jó kondiban volt,
azt
meg kell hagyni.
Volt
még rajta egy fekete mellény, és egy fekete kalap, ami beárnyékolta karakteres
arcát, bár azt még én is észrevettem, hogy ő is ugyanúgy végig mért engem,
ahogy én őt.
-
Nem settenkedtem, csak sétálok hazafelé. Nem akartam rád ijeszteni, ne
haragudj!
- Ugyan, nincs gond! Csak tudod, már elfáradtam
egy kicsit… És túlreagáltam! Te ne haragudj! – Azt hiszem tényleg zsúfolt volt
ez a mai nap!
- Tudod,
mit? Ha már ennyire ki akarjuk engesztelni a másikat, nincs kedved velem
vacsorázni? Épp leugrottam egy kis olasz kajáért a sarki étterembe… És nincs
kivel megosztanom… Na, mit szólsz? Egy engesztelő vacsi? – És a hatás kedvéért
bevetette a kiskutyanézést és az 1000 wattos mosolyát is. Mondtam már, hogy ezt
büntetni kéne?! Elképesztő…
- Rendben!
Úgyis éhen halok, ma még alig ettem!
- Tökéletes!
Akkor, indulhatunk? – Karon ragadott, majd vigyorogva megindult. De, hogy
hova…? Fogalmam sem volt, de nem is bántam igazán!
És
tényleg nem bántam meg a tegnap esti vacsorát.
Ennél
jobban nem is sikerülhetett volna.
Aaron
egy úriember módjára viselkedett, és egyáltalán nem lépte át a határokat, bár a
nyíltan burkolt szenvedély ott volt köztünk, de mégsem támadott le elsőre.
Hagyott
személyes teret, hogy reagálhassak és átgondoljam.
- De,
most komolyan Jodie! Nem tudom, hogy ismerhettem ennyire félre! Mondanom sem
kell, hogy pont az ellenkezője… - Egy színpadias sóhajjal hason feküdtem az
ágyon, majd Jodie felé fordultam. Reggel átjöttem hozzá, mivel kíváncsi voltam,
hogy sikerült a tegnapi meglepetés Mattel.
- Na,
de mesélj már! Mi történt este? Kibékültetek már? – Kérdeztem vigyorogva.
- Igen!
Bár te tudtad előre! Jajj, Amber! Olyan naiv vagyok néha, és önfejű. Meg
kellett volna hallgatnom, mielőtt azokat a dolgokat a fejéhez vágom. – Én pedig
egy „na, ugye, hogy én meg mondtam” nézéssel meredtem rá fülig érő szájjal és
vigyorral persze.
- Tudom,
tudod! Te megmondtad előre! De, most gondolj bele. Olyanokat gondoltam, hogy
megcsal, miközben, csak segített neki a kolleganője megszervezni nekem, nekünk
azt az utat és meglepetést. Ááááááá, hát én paranoiás vagyok. Viszont fogalmam
sincs, hogy érdemeltem én ki ezt a férfit?!?! Biztos egy vagy...
-
Bele ne kezdj! Ez butaság, te is tudod! Mattet nem érdekli a pénz, ha rád
költheti és örömet szerezhet neked!
- Jól
van, de…
- Ne!
Hagyd már abba! Most komolyan, Jodie?! Melyik férfi kéri el a barátnőjét a
főnökétől, hogy elvigye nyaralni, ráadásul Maui-ra? Azt pedig, had ne említsem,
hogy a kedvenc együttesét is kibérelte arra a hétvégére?! Ha nincs beléd esve
teljesen, hát én mentem kiszaladok az utcára és el kezdem kiabálni, hogy: „Szerelmes
vagyok David Harwoodba!„
- Jól,
van! Jól, van! Elhiszem! Most már elhiszem!
De azt még mindig nem hiszem el, hogy találkozhatok Jareddel!!
Eszméletlen egy vőlegényem van…
- Mid
van??? – Sipítoztam, fulladozva.
- Hát
ezt akartam igazából elmondani. Megkérte a kezem. – Majd felmutatta gyűrűs ujját, mire rám nézett,
majd mind ketten hangos visításba kezdtünk röhögve, közben pedig, ugráltunk az
ágyon, mint a szerelmes kis csitrik, akiket elhívott a suli legjobb pasija
randizni.
- Úristen,
Jodie! Ez csodálatod, gratulálok! Nagyon örülök nektek! Sok boldogságot,
barátnőm! – Majd jó, szorosan megöleltem és így nevettünk tovább.
A
nap további részét azzal töltöttem, hogy alaposabban utána néztem Aaron
„dolgainak”.
Ki
gondolta volna, hogy van két húga?! Hmm…
És
szereti a delfineket? És sokat adományoz, és mindenféle segélykoncertre jár…
ingyen?
Azért
ezt jól benéztem… Nem is kicsit félre ismertem!
A
családja Magyarországról származik, de ő csak öt évet élt ott. Érdekes, egy
élete lehetett.
Erről,
biztos faggatni fogom!
Az
órámra pillantottam, ami fél 3-mat mutatott…
Fél
3? Te jó ég! Az interjú fél 4-re lett meg beszélve, és én még el sem kezdtem
készülődni!
Gyorsan
elrohantam letusolni, majd magamra kaptam a kiválasztott ruhákat. Még
szerencse, hogy tegnap kiválasztottam, mit is fogok viselni!
Leállítottam
az autómat, a tükörben leellenőriztem a sminkem, majd az órára néztem. 3óra 20
percet mutatott. Fantasztikus vagyok! Még előbb is ideértem.
Bent
a kávézóban már alig volt szabad asztal, de mivel jó napom van, hátul van egy
üres blokk, egy kicsit eldugottabb helyen. Rendeltem magamnak egy fahéjas-banános
forró csokit, majd helyet foglaltam és előkészítettem a dolgaimat.
Nem
sokára Aaron lépett be az ajtón, ismételten szívdöglesztő látványt nyújtott.
Amit
nem csak én vettem észre. A fiatal lányok mind utána néztek és csábos
pillantásokkal próbálták felhívni magukra a figyelmét, de Aaron egyenesen engem
nézett. A többi lányt figyelembe sem vette, amitől valljuk be, zavarba jöttem.
- Szia,
Amber! – Oda jött hozzám és két puszival köszöntött az arcomon, majd helyet
foglalt a szemben lévő széken.
- Szia,
Aaron! Hú, de pontos vagy. Egy percet sem késtél. – Erre a kijelentésére
aranyosan elmosolyodott.
- Nem
szokásom. Főleg nem egy fontos találkozóról. – Majd hátra dőlt a székében és
keresztbetett kezekkel várta a válaszom.
- Rendben.
Akkor egy dolog, amit már tudok rólad. Kezdhetjük az interjút? – Kérdeztem,
majd eligazgattam a dolgaimat.
- Vágjunk
bele. Ne kímélj! – Közelebb hajolt az asztalon, és rám kacsintott, majd
kisfiúsan elvigyorodott. Hát, most is meglepett, mint legtöbbször. Kíváncsi
vagyok, mit tartogat még számomra, Aaron. Bekapcsoltam a diktafont, majd magam
elé vettem a jegyzetem és tollam.
Akkor
kezdhetjük is.
- Szóval
Aaron…
